Magabiztos óvatosság, ez jellemzi az önkormányzat idei gazdálkodását, annak ellenére, hogy a város az eddigi legnagyobb, 127 millió forintos pénzmaradvánnyal zárta a tavalyi évet, és a gazdasági kilátások sem borúsak. Az adóbevételeket a 2011-es szint alá tervezik, és a fejlesztések fő csapásirányát most is a központi iskola felújítása jelenti majd.

Fontoljanak meg minden ötletet, erre kérte a képviselőket a polgármester a szerdai testületi ülésen, az idei év költségvetésének tárgyalásakor. A város idén is visszafogottan költekezik. A helyi adóbevételekből sem terveztek annyit, mint tavaly, tekintettel a gazdasági nehézségekre, hiszen vannak olyan vállalkozások, akik nehezebb helyzetbe kerültek, kevesebb adóbevétel várható tőlük, hangsúlyoztaLuka János a pénzügyi bizottság elnöke. A költségvetés főösszegét 1 milliárd 136 millió forintban állapították meg. Továbbra is az iskola-felújítás áll a fejlesztések központjában, persze a változtatás jogát fenntartják. Dr. Kurunczi Károly polgármester elmondta: -“Ismert, hogy az iskola fejlesztésére és bővítésére koncentrálunk ebben a ciklusban, de természetesen ezek a célok átíródhatnak, akár ebben az esztendőben is. Ha végleges formát ölt az, hogy az állam miként vonja magához az iskolák fenntartását és finanszírozását, akkor attól függően ez a fejlesztési terv is a testület elé kerül átgondolásra és esetleg átalakításra.”

Idén 20 milliót fordítanak a belterületi utakra. Ebből várhatóan egy utca kap új réteget, ám hogy melyik, még nem dőlt el. Hárommillió forintot különítettek el a hengermalom állagmegóvására is. Ebből idén befednék a nyílászárókat és kijavítanák a tetőt, hogy ne ázzon tovább az épület.

A civil szervezetek támogatásánál is szerepet kapott a számológép. Majdnem mindenki többet kért a tavalyi támogatásnál idén. Az önkormányzat átlagosan 80 százalékos támogatást szavazott meg számukra. Összesen közel 32 millió forintot fordít idén e működési támogatásokra a város.

Csökkenek a nemrég megállapított víz- és csatornadíjak is, az állam ugyanis év végén törvényben maximálta a díjemelést. Így a nagyjából 5 százalékos emelésből csak három lett. E szerint az ivóvíz díja nettó 190 forintról 186-ra, a csatornadíj pedig nettó 383-forintról 374-re csökken.

Megállapodtak abban is, hogy ebben az évben a Magyar Közút Kht.-t és az Anubisz temetkezési vállalatot kéri meg beszámolóra a képviselőtestület.

A testületi ülésen virágcsokrokkal búcsúztak el Radics Kálmánné Hugi nénitől, aki eddig családsegítőként foglalkozott a rászoruló helyi családokkal. Nyugdíjba menetele miatt januártól Radek-Kiss Szilvia dolgozik e feladatkörben a városban.

ÖNKORMÁNYZATI MŰKÖDÉSI TÁMOGATÁSOK

1. Jánossomorjai Sport Egyesület                             12 000 000
2. Jánossomorja Rascals Baseball Egyesület               1 500 000
3. Önkéntes Tűzoltó Egyesület                                   1 300 000
4. Beringer Eszter, Varga István támogatása                 300 000
5. Társaskör Egyesület                                                 300 000
6. Balassi Bálint Nyugdíjas Klub                                    400 000
7. Canto Excolo Kamarakórus                                       250 000
8. Jánossomorja Kultúrájáért Közalapítvány              5 300 000
9. Önkormányzati pályázatok                                       800 000
10. Jánossomorjai Fúvós Egyesület                             200 000
11. Jánossomorjai Polgárőr Egyesület                       1 200 000
12. Örökség Kulturális Egyesület                                 600 000
13. Cintia Wellness Club                                             150 000
14. Jánossomorjai Kutyabarátok Szövetsége               100 000
15. Ifjúsági Találkozó                                                  400 000
16. Jelzőrendszeres Segítségnyújtás                             87 000
17. Katolikus Egyház                                               2 000 000
18. Helytörténeti múzeum                                       5 000 000

Hauptmann Tamás

-hirdetés- -hirdetés-