Évet zárt és egyben új idényt is kezdett a Társaskör kerékpáros klubja. A 2011-ben közel hatvan főt megmozgató társaság nemcsak taglétszámban bővült fennállásuk előző két évéhez képest. Az eddigi hét helyett kilenc túrát tettek, megismerve környékünk természeti értékeit és múltját.

Közel 600 kilométert kerekeztek le, leghosszabb kirándulásuk a Fertő-tó megkerülése volt. Szerdai ülésükön a klub legaktívabb bicikliseit is kitüntették a tagok. Farkas András és Farkas Ferenc, a Prátser-család, Strasser Zoltán és Kránitz József vehette át az idei serlegeket. Az átadó után a bringások az elmúlt év túráinak legszebb pillanatait idézték fel Prátser Krisztina fotósorozataival.

Kapcsolódó galéria: Kerékpáros Klub évzáró-évindító

Az eddigiekhez hasonlóan 2012 áprilisától ismét minden hónap első hétvégéjén pattannának nyeregbe, bejárva a Hanság, Mosoni-sík és a Szigetköz szépségeit. A túrákról a most megjelent 2012-es jánossomorjai rendezvénynaptárból is tájékozódhatnak az érdeklődők. A legjobban várt többnapos útjukon idén júliusban testvértelepülésünk, Nagyfödémes környékét, a Csallóköz és Mátyusföld értékeit fedeznék fel a kerekesek. A csapat már együtt élt meg kánikulát, felhőszakadás, defektet, sok vidám élményt, és jó baráti társasággá alakult az a húsz-harmincfős mag, ezért is buzdítanám csatlakozásra azokat, akik megismernék környékünket kerékpárról – mondta el a klub vezetője Jakabné Gruidl Teréz.

HT

-hirdetés- -hirdetés-