2012-től már konkrét lépésekkel indul a fiatalok helyben tartását célzó ifjúsági koncepció programja. A képviselő-testület november végén fogadta el a cselekvési tervet, ami 2014-ig tartalmaz célkitűzéseket.

Az új évvel több téren is elkezdődik a munka: felmérik a helyi hiányszakmákat, és összhangba hoznák a cégek munkaerőigényét a helyi fiatalok pályaválasztásával. Ösztöndíjrendszert is létrehoznának, ami támogatja a helybéliek továbbtanulását és később munkalehetőséget is biztosítana számukra a városban. Ezzel is erősíthető lenne a helyi kötődés. Kidolgoznák, hogyan, milyen programmal tudná segíteni a város a fiatalok lakáshoz jutását.

Az önkormányzat megkeresi annak a módját is, hogy hogyan támogathatná a színvonalas szórakozóhelyek kialakítását, működését. Fontosnak tartják, hogy egy regionális hírű rendezvénnyel is megszólítsák a környék fiataljait. A fiatalok számára ideális infrastruktúra kialakítása is kiemelt pont, itt első lépésként a megfelelő internethálózat létrehozása a cél a városban.

A tervet a civil és a vállalkozói szféra együttműködésével alakították ki az év végén. Az egyes programok elkészüléséért a képviselő-testület bizottságai, képviselői felelősek, a program egészét Lőrincz György alpolgármester fogja össze.

HT

-hirdetés- -hirdetés-