A táncházban nemcsak az idősebbek, a legkisebbek is jól érezték magukat. Mint azt Molnár Tamás az egyesület elnöke elmondta: – “Nagyon örülök, hogy a táncházban minden generáció képviselteti magát, a gyerekektől az idősekig. Táncokat tanítunk, és élő környezetbe helyezzük vissza a magyar néptáncot. Ez a célunk.” Az egyesület szeretne akár bálokon, lakodalmakon is használható táncfigurákat tanítani az érdeklődőknek.
Örömtánc
A megalakulását így ünneplő Örökség Kulturális Egyesület forrásokat, keretet, és szakmai hátteret biztosít a néptánc-mozgalomnak Jánossomorján. De a helyi táncos-énekes hagyományok megőrzésén is munkálkodik. A Tititá néptánccsoportból kinőtt szervezet gyermek, felnőtt és idős csoporttal is rendelkezik, és az óvodai néptánc-oktatásban is segít. Így mostantól az óvodától a nyugdíjas-korig fejlődhet, vagy ismerkedhet a néptánccal bárki Jánossomorján. Nagy eredmény, hogy az idei városnapokon már három generációt sikerült egyszerre a színpadra állítani.
A korosztályok egymástól is tanulnak. A hihetetlenül életerős és dinamikus idősebbektől nagyon sokat kap a csoport, mondta el Molnár Tamás: dalokat, és a régi mulatási kultúrát mutatják meg. A felnőttek pedig a tájegység táncait tanítják meg az időseknek és fiatalabbaknak egyaránt. Léber László néptánc-pedagógus, az egyesület oktatója elmondta: – „Fontos, hogy az egymást követő generációk lássák az összeköttetést, azt, hogy van ahová eljutni, és nem kell abbahagyni. Lényeges, hogy lássanak célokat, kedvvel tudjanak szórakozni és színpadon megmutatkozni és ezzel másoknak is örömet szerezni. Ezt tartom nagy különbségnek a profi csapatok és az amatőrök között: A profiknál nem a technikai kivitelezés az időigényes, nehéz munka, a koreográfiák összeállítása is könnyű, hiszen a figurákkal is tisztában vannak. De előfordulhat hogy elvész a tánc lényege, ami pedig maga az öröm. Ez a gyerekeknél vagy az amatőröknél például nem igen tűnik el.”
Kézfogó
De a tánc nem csak a szórakozás és a hagyományőrzés miatt fontos, hanem az emberi kapcsolatok terén is hasznos. Ezt a gyermek-foglalkozásokon már tapasztalta a néptánc-oktató, és Léber László számára pont ez az egyik legnagyobb öröm. –„Amikor első alkalommal azt mondtam, hogy gyerekek, álljunk körbe, jobb oldalt a fiúk, bal oldalt pedig lányok álltak külön-külön körbe. Ahogy telt-múlt az idő, természetessé vált az, ami ténylegesen az is, hogy a fiú lányt keressen magának, a lány meg fiút, és együtt tudjanak szórakozni.”
A nemcsak helyieket, de győrieket, mosonmagyaróváriakat is vonzó első jánossomorjai táncház kora hajnalig tartott.
Hauptmann Tamás


