Thullner István beszédét is elolvashatja itt!
Ennek ellenére a közönség soraiban rengeteg üres szék maradt, a nézők száma jelentősen kevesebb volt az eddigi években megszokotthoz képest. Változás volt a korábbiakhoz képest a 22-i dátum, és a munkanaphoz képest korai, délután 5 órai időpont, de több résztvevő az emberek közömbösségét is okolta a gyér létszámért. Persze volt olyan résztvevő, aki elégedett volt az ünnepnapot megelőző dátummal, mondván: ennek a napnak is van aktualitása, hiszen a visszaemlékezésekből világosan kiderül: 22-én már folytak az előkészületek, a forradalom szele már átjárta a fiatalokat. (A nemzeti ünnep előtti dátum kiválasztását nem indokolták Televíziónknak.)
21 éves köztársaság
Az ünnepi beszédet mondó Thullner István helytörténész, Jánossomorja tiszteletbeli polgára saját élményeit felidézve beszélt az ’56-os eseményekről. Az ’56-os forradalom a budapesti egyetemi diákság békés tüntetésével kezdődött október 23-án és a betörő szovjet erők felkelőket felmorzsoló harcaival fejeződött be Csepelen, november 11-én. Az ’56-os forradalomban napirendre került reformkérdésekre a rendszerváltás adta meg a választ, az akkori események, Nagy Imre újratemetése, a szovjet csapatok kivonásra szóló felszólítások, például szinte az ’56-os szellemiség következményként is tekinthetők. A Magyar Köztársaság 1989-ben, e napon való kikiáltása is ezt az üzenetet hordozza. 21 éves köztársaságunkat is ma ünnepeljük.
A harcokban közel 2700 magyar és több mint 700 szovjet állampolgár esett el. A sebesültek száma magyar oldalon 19226, míg szovjet oldalon 1540 fő volt. A megtorlás fizikai és lelki terrorjának sok ezrek estek áldozatul a következő években. A forradalom következményeként nagyjából negyedmillió magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve.
A műsor után a kis létszámú fáklyás menet kísérte a fúvószenekart a Szabadság Emlékoszlophoz. Itt Nikházi Árpád, a Boloct Színtársulat vezetője Medgyesi Imre egy ’56-os versét szavalta el, majd az önkormányzat és helyi civil szervezetek helyezték el koszorúikat.
További emlékezés
Az iskolában is 22-én, délelőtt emlékeztek az októberi, novemberi történésekre. De a szabadságharc tragikus befejezésére is hagyományosan megemlékeznek a város civil szerveződései. A nemzeti gyásznapon, november negyedikén a helyi társaskör koszorút helyez el és gyertyát gyújt a harcok helyi áldozatainak sírjainál. Pusztasomorján 17 órakor, Szentjánoson 17.30-kor várnak a temetőkbe minden emlékezni vágyót.
P.B. – H.T.
Thullner István beszéde:
1956. október 23
1956 nemzeti ünnep, az egész ország ünnepe. Távoli és közeli egyaránt. Érintve vagyunk, hiszen a nap cselekvő részesei közül sokan itt vannak még közöttünk. Apák, anyák, nagyapák, nagyanyák és az ő személyes, mégis mindannyiunk áldozatainak emléke.
Ez a forradalom a mi saját forradalmunk. Életünk része, hiszen alig két emberöltő telt el azóta. Történelmi távlata csak 56 év és szereplői is ismerősök valahonnan. Élnek azonban sokan olyanok is, akik számára az idősebbek politikai élménye már csak tananyag, történelem. Ennek ellenére, sőt éppen ezért nem árt felidézni szellemét és eseményeit.
Most ünnepelt történelmi eseményünk kirobbanásának okaiban és következményeiben kísértetiesen hasonlít a tananyagként jól ismert 1848-as forradalomhoz. Akkor a Habsburg uralom mindenhatósága, 1956-ban a szovjet sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás ellen tört ki a forradalom és folyt a szabadságharc. Azon az október végi napon évek óta fokozódó társadalmi elégedetlenség jutott el fordulópontjához.
A forradalom 1956. október 23-án kezdődött a budapesti diákság békés tüntetésével és a fegyveres felkelők ellenállásának a felmorzsolásával fejeződött be november 11-én. Politikai vezetői az akkori reformkommunisták és az 1990 utáni koalíciós pártok akkor fiatal vezetői voltak. A fegyveres felkelés résztvevőit már vegyesebb összetétel jellemzi. Ideológiájuk, az hogy mit is akarnak, valójában csak a nemzeti függetlenség visszaszerzésében és a diktatúra lerombolásának kérdésében volt egységes.
Fél élvszázad távlatából idézve a történteket, el lehet mondani, hogy az 1848-ashoz hasonlóan ez a forradalom is az egyetemi ifjúság békés, szolidaritási felvonulásával kezdődött. Az emlékezetes vers, a Nemzeti dalt most nem tizenkettő, hanem 16 pont felsorolása követte. A tüntetők száma hamarosan kétszázezerre növekedett és ezzel együtt radikalizálódott a hangulat is. Híressé vált jelszavak maradtak meg a kollektív emlékezetben: Nagy Imrét a kormányba, Gerőt meg a Dunába, és aki magyar velünk tart . Ezekkel és több más rigmussal új kormányt és az orosz katonaság kivonását követelték. Az indulatok hamarosan felszínre törtek, s megkezdődött a forradalom.
Jelképévé a lyukas piros-fehér-zöld zászló vált.
Az esti órákban már fegyverek is ropogtak: megkezdődött a rádió elfoglalása, amely a fegyveres felkelés kezdetét is jelentette. Az elégedetlenség fokozódását és ezzel a felkelés kiszélesedését maga a rendszer gerjesztette: gyülekezési tilalmat, sőt statáriumot hirdettek ki, a pesti utcákon megjelentek a szovjet tankok. Amikor aztán 25-én a tüntetőre leadott sortüzekkel az Országház téren megkezdődött az ÁVHások mészárlása, a felkelők is radikális eszközökhöz nyúltak.
Az október 28-i fordulattal a politika is változott: Nagy Imre kormánya a nemzet és ezzel a forradalom mellé állt. A szovjet csapatok távozásán kívül több, szimbolikusnak tűnő, mégis nagy jelentéségű döntés történt: visszaállították a Kossuth címert és ismét nemzeti ünnep lett Március 15-e.
A forradalomban újjáéledtek ugyan az 1949-ben beszüntetett demokratikus pártok, ez azonban nem jelentette azt, hogy kialakult volna valamiféle koalíciós rendszer. Számos jel mutatott mégis arra, hogy a forradalmi tömegek és az új hatalom képes az együttműködésre.
A szabadságérzet nemzeti eufóriája most is nagyon rövid ideig tartott. A háttérben ugyanis már szerveződött az ellenforradalom. Kelet-Magyarországon megkezdődött a szovjet támadás katonai előkészítése és a nagy keleti hatalom november 4-én a hajnali órákban megszállta Budapestet.
Az 1956-os forradalom ugyan a fővárosban bontakozott ki és ment át fegyveres felkelésbe, de a vidéken is voltak jelelntős sőt véres események. Jánossomorján sem lehet úgy 56-ról beszélni, hogy említés ne essen a forradalom helyi áldozatairól. A sort a pusztasomorjai Író László, az aszódi ezred ezredirnoka, egy lényegében fegyvertelen és mindenképpen ártatlan áldozat nyitotta meg, és az október 26-i mosonmagyaróvári sortűznek ugyancsak volt áldozatai is voltak..
A két hétig tartó magyar szabadságtörténet végére ismét idegen hatalom, a Kádárék által visszahívott szovjet csapatok tankjai tettek pontot. A tüntetések és harcok számos áldozatot követeltek, összesen mintegy két és félezren veszítették életüket. A szabadságért tudatosan vagy csak úgy véletlenül életüket áldozók sorát további 229 halálraítélt követte. Gondoljunk bele: a kádári megtorlás áldozatainak száma tízszeresen haladta meg a harcokban elesettek számát.
Az 1956-ra emlékező ünnepen nem felejthetjük el, nem bocsáthatjuk meg az idegen fegyverek árnyékában hatalomra jutott politikai kurzus félelmét és az ebből következő kegyetlenségét.
A huszadik évébe lépő nemzeti emlékezéskor azt is el kell mondani, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc egyértelműen Magyarország legfontosabb XX. századi eseményének tekinthető és ezt az egész világ elismeri. Jelentősége messze túlmutat szűkebb pátriánkon, hiszen egy világjelenség, a szovjet birodalom és a hidegháború történetének fordulópontja volt. Magyarország hírnevét 1956 hozta fel abból a mélypontból, amelybe az 1949 utáni kommunista hatalomátvételkor zuhant. Megítélésünk csak 56 után változott: szabadságához ragaszkodó és egy világhatalommal szemben hősiesen küzdő népként jelentünk meg a külföld szeme előtt.
1956 ugyanakkor a nemzeti összefogás és a szolidaritás szinte példa nélküli megnyilvánulása is, amely megmozgatta a magyar társadalom minden rétegét. A sokféle elképzelés és nézet ellenére a nagy közös cél akikor összekovácsolta a nemzetet.
Tanulsága napjainkban is megszívlelendő feladat.
