Csaknem háromórás műsor várta az érdeklődőket a Német Nemzetiségi Önkormányzat hagyományos adventi ünnepségén szombaton, amelynek most is, mint minden évben, az volt a célja, hogy az összetartozás érzését erősítse a helyi németekben. Azonban a nemzetiségi önkormányzat tavaly alapított kitüntetését idén nem adták át. Az egy éve ilyenkor életre keltett díjat tavaly ketten vehettek át a magyarországi németségért végzett munkájukért, ám idén nem érkezett javaslat a díjazott személyére.
A szentpéteri Klafszky-iskola diákjainak műsora nyitotta az adventi rendezvényt a művelődési házban, de rajtuk kívül is sok fellépő állt sznípadra. Hallhatta a közönség a visszatérő vendégnek számító Justina Jandát, aki ezúttal másodmagával énekelt. A helyi fúvósegyesülettel régóta együttműködő pázmándfalui mazsorettek mellett idén a Komárom-Esztergom megyei Várgesztesről is érkeztek vendégfellépők. A sváb néptánc-egyesület egy gyermek és egy felnőtt csoporttal lépett színpadra, három koreográfiával. De a Jánossomorjai Tititá néptánccsoport is előadta az Ágfalva környéki sváb táncokból álló koreográfiáját – a fúvószenekar dallamaira.
Az ünnepségen magyaroroszági német viseleteket kiállító vendég, Dragosné Surman Teréz, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata képviselője televíziónknak kiemelte a helyi német rendezvények közösség-összetartó erejét és a műsorszámok színvonalát is.
A régi német hagyományokat azonban ma már nemcsak megőrizni kell, hanem felkutatni is, mert egyre inkább eltűnőben vannak. Wally János, a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke elmondta: -„Az itteni heidebauer emberek mezőgazdaságból éltek, ám a földből élők kultúrája eltűnt, ezzel együtt sok helyi hagyomány is kiveszett, ezért nagyon nehéz feleleveníteni őket. Ezért is próbálunk akár a régiek mellett újakat is teremteni.”
A Német Nemzetiségi Önkormányzat idén hetedik alkalommal szervezte meg a karácsonyi ünnepséget, de több, hagyományteremtő szándékkal létrejött programjuk is van: az évet sváb- és zenészbállal nyitották, de rendeztek batyus estet, családi délutánt augusztusban, és koszorúztak idén is a kitelepítés emlékére.
A Szentjános és Szentpéter őslakosainak számító németek száma mára erősen megcsappant, jelenleg körülbelül száz olyan család van, aki felvállalja a németségét és részt vesz a nemzetiségi rendezvényeken.
Jakab Viktória


