Több mint százhúsz résztvevővel büszkélkedhetett a helyi katolikus egyházközségek szombati farsangi bálja. A belépő árából és a tombolából idén is a hittan-oktatásához szükséges taneszközökre gyűjtöttek.

Szórakozni egy jót még a böjt előtt. Ez a célja a katolikus egyházközségek farsangi összejövetelének. Meg persze az, hogy megmutassák, hogyan kell és lehet keresztény módra mulatni: a titok Czank Vilmos plébános szerint csak az egymásra való odafigyelésben rejlik, és azt mondja, a helyi katolikus emberek jók ebben. „Tudnak egymásnak segíteni, tudnak egymásra úgy odafigyelni, hogy az a segítés szinte észrevehetetlen, mégis mindenki érzi, hogy igen, szüksége van a másikra.” – vélekedik. Köszöntőjében Pál apostolt idézte, aki szórakozásra és örömteli életre biztatta az embereket, pedig az ő korában – Vilmos atya szerint – sokkal nagyobb gondjaik voltak az embereknek, mint a mai gazdasági válság.

A helyi katolikus bálba egyébként nem feltétlenül a templomba járók jönnek el, hanem bárki, aki szereti, és valamiért magáénak érzi ezt a közösséget.
A bál egyik résztvevője, Jakab Sándorné szerint „a hit is egy közösség, végigkíséri az ember életét, és ad egy kis erőt, pluszt. Ráadásul az emberek manapság elhidegülnek egymástól, legalább ilyenkor találkoznak, meg beszélgetnek.” – fogalmazott, és hozzátette, kevesli a fiatalokat a bálban.
A Pusztasomorján élő, osztrák Hans Janda elmesélte, számukra a feleségével neveltetésüknél fogva természetes dolog a keresztény élet, bár templomba szinte alig járnak itt, mert magyarul még nem tudnak olyan jól, hogy értsék a misét – ezt Andauban pótolják, amióta megnyílt a határ -, de a bálba minden évben eljönnek, amióta itt élnek.

Tombolából ezernégyszáz darabot adtak el az este folyamán, az ebből befolyt 140 ezer forintot és a bál többi bevételét hittankönyvekre fordítják. A tombolatárgyak magánszemélyek és cégek felajánlásaiból gyűltek össze.

A rendezvény nyitóműsoráról egyébként a Tititá néptáncegyüttes látványos koreográfiái mellett Dravetzky IstvánDravetzkyné Stumpf Erika és a zeneiskola két vadászkürtös növendéke gondoskodott.

Magához a farsangi báli időszakhoz a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül, de az elejét és a végét két nevezetes nap, a vízkereszt és a hamvazószerda jelzi. Tehát január 6-án kezdődik és a nagyböjt kezdetéig, idén február 24-ig tart.

jakabviktoria

-hirdetés- -hirdetés-