Közel harmincmilliós javítási és renoválási munkálatok fejeződnek be a napokban Jánossomorján. Az útfelújítások mellett a pusztasomorjai templom és a Lovarda utca vízelvezetése is porondon van.

A szeptember több javítási munkát is hozott Jánossomorjára. A tervek szerint megindult a pályázaton nyert összegből is támogatott útfelújítás a Bercsényi és a Munkácsy utcákban. Itt nem csak új burkolat, de útpadka és kocsibejárók is létesültek. Mint arról már beszámoltunk, a Bercsényi utca aszfaltozására több mint 5 és félmillió forintot nyert a város. Az idei útfelújításokra 30 millió forinthoz szeretett volna jutni az önkormányzat, ehhez 15 milliót különítettek el a költségvetésben, a többit pályázatokon remélték elnyerni. A Bercsényi utca 50 százalékos állami támogatása mellett így a fennmaradó összegből a Munkácsy utca burkolata újult meg.

A posta előtt új parkoló várja a városlakókat, ami szintén önkormányzati keretből épült, enyhítendő a már csak egyetlen helyi postahivatal forgalma okozta torlódást. De a Vasút utca itt húzódó szakaszának burkolata is megújult és a Balassi Bálint utca kátyúit is orvosolták némileg az önkormányzat dolgozói. A vasút állomás előtt teret is teljes fedőréteg borítja már – itt a tervezettnél nagyobb területet javítottak ki, amire az összkép miatt volt szükség, mondta el Dr. Kurunczi Károly polgármester.

A Halomalja utcánál is új autóbehajtót nyitottak, ami közel 500 ezer forintot tett ki; és a szentjánosi temető bejáróját is új burkolattal erősítették meg.

A pusztasomorjai templom vízelvezetési munkálatai is befejeződtek. A szentpéteri Lovarda utcánál azonban nem könnyű e feladat. A közelmúlt szélsőséges esőzései során bebizonyosodott, az utca közepe mélyen fekvő, így ide gyűlik a csapadék, aminek az elvezetése nem megoldott. Akadt rá példa, hogy az összegyűlő víz a környék pincéit fenyegette és a tűzoltók beavatkozására volt szükség. A város most e területre próbál megoldást találni. Ám egy árokrendszer kiépítése nem kivitelezhető itt, mert túl mélyre kellene ásni, ám ezt a meglévő közművek, csatornák már nem teszik lehetővé. A szakemberek kényszermegoldásként most egy szikkasztó kút kiépítését tervezik az utca legmélyebb részén.

Az eredetileg 26 milliósra tervezett munkálatok az újabbakkal kiegészülve mintegy 30 millió forintba kerültek, ez gyakorlatilag az önkormányzat e célra év elején félretett keretét le is fedi – mondta a polgármester.

HT

-hirdetés- -hirdetés-