Hamarosan virágzik a parlagfű, hazánk egyik legelterjedtebb allergén gyomnövénye. Védekezni még most lehet a gyom ellen, méghozzá, hogy gyökerestől szüntetjük meg a problémát. A már virágba borult növény kitépésével ugyanis csak még több pollent juttatnánk a levegőbe.

A következő hetekben már inkább csak a gondokat fokozzuk, ha parlagfüvet írtunk. Ugyanakkor Jánossomorja területén is volna teendő e téren. Hiába köteles mindenki kiirtani portáján a parlagfüvet, és a polgármesteri hivatal is várta a bejelentéseket, jócskán akad gyom a belterületen.

Mégis, leginkább a felelőtlen gazdák járulnak hozzá az allergiához, hiszen a nem megfelelően kezelt földeken jelenik meg magas számban a parlagfű – főként napraforgótáblákon, illetve hántatlan búzatarlókon. Mindezt Bodon Dávid, a mosonmagyaróvári egyetem növényvédelmi tanszékének PhD hallgatója mondta múlt pénteken, a tisztiorvosi szolgálat és Jánossomorja Város Önkormányzata által szervezett parlagfű-mentesítési napon, július 18-án.

Az akció keretében minden, a művelődési ház udvarában behozott köteg parlagfűért egy cserép virágot kaptak a lelkes és felelős gyűjtők – aki azért sokan nem voltak. Bár a probléma igen nagy e téren hazánkban, a gyűjtésen közel húsz fő hozott parlagfüvet.

Márkus Erika, az ÁNTSZ Mosonmagyaróvári képviselője elmondta, rengeteg az allergiás, sőt olyanok is vannak, akik még nem is tudják magukról ezt. – „Gyakorlatilag általános tünetekkel indul a baj, könnyezés, orrfolyás, viszketés, szájpad viszketés, esetleg vakarózás, bőrviszketés, ami már figyelemfelhívó lehet. Mindenkit kérek, aki esetleg sejti, hogy allergiás rá: ne irtson parlagfüvet, mert annak súlyos következményei lehetnek.”

A pénteki akció a figyelemfelhívást szolgálta. A második fordulóval a Gödör Napokon találkozhatunk, ahol a szaktanácsok mellett aszfalt-rajzverseny várja a kicsiket, hiszen akkora már késő lenne a gyomirtás.

HT

-hirdetés- -hirdetés-