Hol a határ?

Péntek délután megyünk az országhatár felé. Messziről látszanak a sátrak az út jobb oldalán. Aztán meg a fiatalok az út szélén. Az ifjúsági találkozó helyszínéhez közeledve útszűkület, illetve gyalogosok az úttesten tábla és harmincas sebességkorlátozás. A sátorhelyek és a koncerthelyszín között kijelölt gyalogút. Ugyanakkor azért a szabadságharcos úton sétálókkal jócskán akad gond…

13. (…) A fesztivál nyugalmát külön biztonsági ember, a helyi polgárőrség és a rendőrség is felügyeli! Ők az erősebbek!

A szervezésről megtudtuk, meg aztán láttuk is, hogy vagy negyven pontban szabályozzák a fesztivál menetét. Elég nehéz úgy a lebonyolítás, hogy az úttest egyik oldalán a sátrak és a parkoló, a másikon meg a buli. A horgásztavat és laktanyát is biztosítani kell. Biztonsági őrök, polgárőrök. Rendszeres útellenőrzés. Ugyanakkor folyamatos ellátás, két helyszín – egy bulizós és egy nyugisabb – ismerős arcok, a megszokott hangulat. A buli ugyanaz, csak máshol.

A színpad előtti területen óriás méretű kavicsok. Hogy lesz itt a táncolás? Kérdésemre már egy óra múlva meg is kapom a választ, méghozzá vetélkedő formájában. Senkit nem zavartak ugyanis az öklömnyi kövek. Holnapra zúzott kavics lesz! Nem lett, és a tánc is egész könnyen ment. Persze kiderült, hogy nem is így tervezték. Sörsátorban gondolkodtak, de nem jött össze. A kavics és a homok pedig aznap került oda, hogy a csütörtök délutántól péntek reggelig szakadó eső nyomait valahogy eltüntessék –  iszapbirkózás helyett táncteret jelmondattal.

33. Mecának előre kell köszönnöd!

Öt órakor megnyitó, kijönnek a fiatalok a sátraikból. A versenyeknél már tömeges szurkolás. Négy csapat. Tesztkitöltés, majd pókjárásban fröccsváltó – a kavicson. Hogy maradhatott meg az egyik csapatnál két fröccs? Még jó, hogy az áldozatkész ellenfél bevállalja a plusz adagot. Aztán nyolcvan és száztíz közötti fekvőtámasz a csajok fölött. Még nekem is fájt! Bár állítólag ez a lényege. A Forma1 átvált raliba, a tankolás pedig egyre gyorsabb és több sör folyik a bukósisakba, mint a „sofőrbe”. Végül hangulatalapozó ivóverseny.

5. (…)  a tábori wc-k (…) rendeltetésszerű használata bölcsis anyag!

A fekvidéki Nasty Fox kezdi a bulit, rajongótáboruk akad, legfeltűnőbben stílszerűen egy ördögszarvas (rókafüles), vörösre festett hajú fiú nyomja. Saját számokat és feldolgozásokat is játszanak. Mellettük pedig már pakol az Auróra. A hazai punk zene egyik kiemelkedő zenekara sokakat kicsábít a határ mellé. (A színpad előtt tömeg. Meg hátrébb is. A bulinak olyan húzása van, mint egy dühös rottweilernek. Hol vagytok ti a többi koncerten? – kiabálja be az énekes a tetőponton. Rájuk is ráharapott a hangulat.)

Néhány osztrák fesztiválozó is megjelenik. Legfőképp magyar munkatársaikkal múlatják az időt, meg persze némi alkohollal. A Henhouse-tól már megszoktuk a jó hangulatot, Évi tömegoszlatós Ironic-ja nem is volt tömegoszlatós. A régi, táncolós slágerek azokat is elindították, akik még eddig passzívan buliztak. Például én.

(A Kühne gyártósorok munkaversenyeinek hangját idézi a drum ‘n’ bass. A ritmus kizár mindenkit a világodból, valahogy te vagy, meg ez a dögös kis zene, kettesben otthon és az ősök is messze menetek… A metálkék holdat aztán a fémtelepre hordja a hajnali fény. A hansági határ megnyílik, Russell Crowe megjelenik a kalászok között. Az erősítő búg és elhalkul. Ülünk mélán. Török kávé mákos zacca a szánkban. De aztán érezzük, hogy valami nincs rendjén, így visszakapcsoljuk a zenét. CtrlAltDel. Kívánja újraindítani a bulit? Mi az hogy!)

34. Szabad élet, szabad madár!

Ahogy szokás, sokan csak világosban térnek nyugovóra, ha egyáltalán nyugovóra térnek. Hideg volt éjjel, azt mondják. Persze kit érdekel itt a sátor, kiszolgálás non-stop, társaság non-stop, a zene szól, még aludni sem kell. Délelőtt pangás, szieszta, némi sör és fröccs, ja és bikinifelső.

Délután ismét indul a buli. Népi vonalon kézműveskedéssel, táncházzal. A hagyományos porfelhő elmarad. Szerencsére az időjárás kicsit enyhébb, mint az elmúlt években, tűzoltókra sincs szükség. Meg hát valahogy a táncház sem vonz tömegeket. Néhányan vállalják a megpróbáltatásokat, és azért beállnak.

A karaoke verseny egyértelmű sztárjai: Peti bá és Kokó, jövőre akár külön műsoridőt is kaphatnának. Ekkora tömeg még este sem volt mindig a színpad előtt! Kamera, fényképezőgép elő! Ami jár, az jár. Az Isztambul és a Nyár van fergeteges sikert arattak, nagyjából szöveg nélkül is. Persze mellettük még jó páran színpadra léptek, több-kevesebb sikerrel és énekhanggal, de itt úgysem ez számít!

32. Az első „vidékivel” pedig nagyfödémesi barátaink kedvéért: „Fel, vidéki!” kiáltással koccintsatok! (Ez a rendelkezés nem teszi kötelezővé a „vidéki” fogyasztást!)

Vacsora után visszatérve, azt hittem, lemaradtam a Dealer Bt-ről! Pedig csak fél órára tűntem el! Na de ekkor már több, mint hatvan percet csúszott a program, bár gyanítom, ezt rajtam kívül kevesen észlelték! Jött a Don’t need society is, akik sört is osztottak a színpad előtt tombolóknak. (Két, a helyszínt biztosító tűzoltó beszélget nem messze. „- Jobb lenne egy másik zenekar, tudok egy olyat, ami jobb, még a szöveget is érteni lehet. – Te. Ennek pont az a lényege, hogy ne értsd. – De azok játszanak Eddát is. – Na, áll a szőr a hátamon az Eddától!” Tanulság: szóval rá lehet érezni a modern idők szelére. A hangzás kiváló, energia hömpölyög le a színpadról, mint az esővíz két nappal korábban.
Majd jön a Tizenhét, a táncolós ska zenekar. Közfelkiáltással megszavaztuk, hogy az énekes nem normális, amit a magába eresztett ital sem orvosolt. Végig hullámzik a nézőtér, még azok is, akinek az énekes rendszerint a nyakába ül. Átlagosan másfél kilót izzad le mindenki, a fúvósok egymásra nézegetnek, hiszen nem hagyják őket lemenni a színpadról, maratont akar a nép.
A Morfium zárta végül a sort, és nyitott meg még több sört. Ők aztán meghozták a bőrkabát és a fehér, magas szárú sportcipők korszakát. Talán, hogy e rajongók se melegedjenek túl: a koncert alatt lassan, mintha köd szállna a fákra, felerősödött az eső. Hátul, a sátraknál béke gyűlt fel a pocsolyákba. A nagyfödémesi lakókocsinál szendviccsel és borovicskával fogadták a megfáradt utazót, a sárga reflektor vajazta meg a kenyeret. Mindenki érzi, hogy a végéhez közeledik ez az egész, a kimondhatatlan, megfoghatatlan állapot. Talán találkozó, talán fesztivál, vagy talán klub. Az eső kicsit visszalök a hétköznapokba. De az a félbe harapott paradicsom a kenyérhez, akár a bohócorr. Elneveti a felhőket. A hátra lévő órák még táguló galaxisokat rejtegetnek. Irány a tánctér. Utazunk.)

9. Össze kell takarítanotok magatok után, itt nem csinálja meg anyu!

A megszokott bulit ígérték, azt lett. A sátrak számát látva – bár nem vagyok nagy matekos, és nem tudom kiszámolni a hány fő per négyzetméterből az összlétszámot – annyian biztos voltak, mint tavaly, sőt. „Új helyszín, új gondok – mondta Berta Csaba szervező, az Ifjúsági Klub vezetője – de azt hiszem, jól teljesítettek idén is a rendezők. Ha marad itt a fesztivál, jövőre bizonyára gördülékenyebben zajlik majd minden! Úgy tűnik, az idei akadályok nem voltak olyan nagyok, hogy ne lehetne folytatni a találkozók sorát. Reméljük, ezt támogatóink, főként az elengedhetetlen segítséget nyújtó önkormányzat is így gondolja majd. Ritka országosan is az olyan fesztivál, ami egy város jóindulatából várja ilyen programmal és ingyen a fiatalokat! Az eredmény is megvan, szinte a látogatók 85 százaléka többször járt már nálunk.”

Hétfőn délután megyünk Ausztria felé. Nem látszanak sátrak az út jobb oldalán. Fiatalok sem az út szélén. Csak aki a hétvégén erre járt, az tudja igazán, hol a határ. Úgyhogy mindent bele, a kilencediken találkozunk! (A visszaszámlálás elindult.)

Varga Veronika
(Hauptmann Tamás)