Megismételte tavalyi sikerét a szentjánosi Katica csoport a csütörtökön immár nyolcadik alkalommal megrendezett oviolimpián. A már hagyományos sportrendezvény egyik legnagyobb előnye, hogy a más-más óvodába járó gyerekek közösen, mozgással tölthetnek el egy vidám délelőttöt.

 

Kilenc csapat, azaz közel 100 gyermek részvételével tartották meg a tornacsarnokban a sportversenyt, amin a helyi ovisok mellett 2004 óta az újrónafői és a várbalogi óvodások is részt vesznek. Schwartzné Varga Mónika óvodavezető szerint a rendezvény feladata az, hogy a kicsik is megszeressék a sportolást. Ennek érdekében, képességeiktől függetlenül, minden kisgyerek szerepelt egy-egy versenyszámban. A különböző sorversenyekből álló vetélkedőn az ügyességi feladatok mellett egymás öltöztetésével madárijesztőt is kellett készíteniük a kicsiknek, akiknél a vidám feladat talán az egyik legsikeresebb volt.
A nyertes az előző évi oviolimpián is győzelmet arató mosonszentjánosi Katica csoport volt, így a vándorserleg egy újabb évig maradhat óvodai termükben. Második helyen a somorjai Margaréta csoport, harmadikon pedig a szentpéteri Csiga csoport végzett a vetélkedőn.  A csapatok csokiból készült érmeket, sporteszközöket, gyümölcsöt, illetve müzli szeleteket vehettek át, ezzel is hirdetve az egészséges életmód és az egészséges étkezés fontosságát a gyermekek körében.
Veres Dávid
-hirdetés- -hirdetés-