Legkésõbb jövõ augusztusban elkészül a strand, ígéri a kivitelezõ cég. Az önkormányzat és a cég egy, a héten történt egyeztetés során állapodott meg az új idõpontban, a sokadik, október végi tervezett elkészülés helyett.
Bár az már korában nyilvánvaló volt, hogy a tervezett, október 30-i dátumra nem készül el a strand, mivel az újra szükséges építési engedélyek nem érkeztek meg idõben, szeptember végén a kivitelezõ Built Contract Építõipari és Szolgáltató Bt. azt ígérte, még az õsszel megindulnak a munkálatok a kavicsbányánál. Így a júniusi szezonkezdésre készen várhatja majd a fürdõzõket a strand és a kiszolgáló-intézményei.

A munkálatok azonban nem kezdõdtek el az õsszel sem, annak ellenére, hogy a késõn érkezett engedélyek, mint megtudtuk, már augusztusban a kivitelezõ kezében voltak. Kovács-Galavits Frigyes, a cég vezetõje televíziónknak elmondta, bár valóban megérkeztek az engedélyek, hivatalosan csak az utóbbi hetekben „emelkedtek jogerõre”, vagyis csak nemrég kezdhettek volna neki a munkálatoknak.
„A szerzõdésünkben szerepel egy olyan kitétel, hogy a strandnak az engedélyek meglététõl számítva egy éven belül kell elkészülnie. Így a helyi önkormányzattal folytatott tárgyalás során abban maradtunk, mihelyst jövõre az idõjárás engedi – talán már januárban is – nekifogunk a munkálatoknak” – ígérte a cég vezetõje.

Kérdésünkre, miszerint, ha a tavalyi zord tavaszhoz hasonló idõjárás hátráltatja majd a munkálatokat, akkor is tartható-e az augusztus végi dátum, Kovács-Galavits Frigyes magabiztos igennel válaszolt, sõt, elmondta, hogy szeretnék még augusztus vége elõtt, a fürdõszezon kezdetéhez minél közelebbi idõpontban elkészíteni és megnyitni a strandot. A terveket a csúszás nem érinti, azok továbbra is változatlanok.

A strand elkészülte már többször csúszott, mint ismert, a most késve érkezett engedélyek elõtt, idén tavasszal ült tárgyalóasztalhoz a város a korábbi kivitelezõ egyik utódcégével, hogy rábírja a leállni látszó munkálatok folytatására.

H.T.