Csökken az idei évben a kisebbségi önkormányzatok állami normatívája, így a jánossomorjai Német Kisebbségi Önkormányzat is kevesebb pénzt kap. Ezt a hiányt költségvetési tervük szerint a helyi önkormányzattól szeretnék pótolni.
Február 9-i ülésén fogadta el 2006-os költségvetését a jánossomorjai Német Kisebbségi Önkormányzat. Állami támogatásuk a tavalyi 714 000-rõl 640 000 forintra csökken. Ezért a helyi önkormányzattól a tavaly kapott 500 000 helyett most 700 000 forintos támogatást kérnek. Jánossomorja Város Önkormányzatának költségvetési rendelete elõkészítõ stádiumban van, de az elõterjesztésben már megemelték a kisebbségi önkormányzatnak szánt összeget a kért 700 ezer forintra, amit Dr. Kurunczi Károly szerint a testület feltehetõen meg is fog szavazni. A polgármester elmondta, mivel a kisebbségi önkormányzat léte attól függ, hogy a normatív támogatáson túl mennyivel támogatja õket az önkormányzat, ezért annak erkölcsi kötelessége is, hogy lehetõségeihez mérten minél jobban segítse õket. “Együtt élünk, a településünk történelme is kötelez – mondta a polgármester – hiszen hajdnán német ajkú lakosok éltek itt.”
A Kisebbségi Önkormányzat így az állami és az önkormányzati támogatással, és némi pályázati pénzzel együtt 2006-ban összesen 1 802 000 forintból gazdálkodhat. Ebbõl a legnagyobb összeget – 930 ezer forintot – a Kisebbségi Kulturális Központ, azaz a régi mozi épületének fenntartása emészti fel. Ezen kívül – mint azt Wennesz Józseftõl, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnökétõl megtudtuk – 350 ezer forintjuk megy el fûtésre, 250 ezer a villanyszámlára, és internet-szolgáltatásra is 200 ezer forint feletti összeget költenek. 100-100 ezer forintot szánnak a fúvósegyesületet fenntartására, a Klafszky iskola rendezvényeinek támogatására, és egyéb mûsorok lebonyolítására. 2006-ra tervezett programjaik között szerepel az ádventi összejövetel, a fúvósok éjféli koncertje karácsonykor, a kitelepítés 60. évforulójára rendezett megemlékezés, és a Klafszky-iskola német nyelvi versenyeinek szervezéséhez való hozzájárulás.


