Õsztõl – állami rendelkezések alapján – könnyebbé válik a hivatali ügyintézés. Megyénkben is készülnek a tisztviselõk a november elsején hatályba lépõ Közigazgatási Eljárási Törvény változásaira.
Dr. Németh Évától a megyei közigazgatási hivatal vezetõje a Kék Duna Rádiónak elmondta, hogy már májusban megkezdõdött a tisztviselõk képzése, október végéig mintegy ezer dolgozó készül fel az új feladatokra. A hivatal vezetõje kiemelte, nem egyszerûsíti a felkészülést az a tény, hogy az ágazatokon belüli tennivalókat meghatározó irányelvek, azaz mintegy 80 kormány- és minisztériumi rendelet még meg sem jelent.
Az õsztõl életbe lépõ rendszer ügyfélbarát lesz, segítségével átláthatóbbá válnak a folyamatok. A hivatalok honlapján részletes útmutató segíti majd az ügyfelet, hogy az adott pillanatban hol tart az ügyintézés, de tájékoztatást kaphatunk a betartandó határidõkrõl is.

(Kék Duna Rádió)