Szinte már fel sem tűnik, hogy a temetők elhagyatottabb részeiben burjánzó bokrokkal, gazzal találkozunk. Azt pedig nem is gondoljuk, hogy a növényrengeteg sok ritka és szép síremléket rejt. A Balassi Bálint Ifjúsági Klub nemrég arra vállalkozott, hogy megszabadítja álruhájuktól a múltunk emlékeit őrző sírokat.

Metszőollóval, fejszével és fűrésszel vonultak ki december 4-én és 11-én a Balassi Bálint Ifjúsági Klub tagjai a mosonszentjánosi temetőbe, hogy az elhanyagolt sírok környékéről kivágják az elburjánzott gazt. Az eredmény látványos: olyan sírkövekre is bukkantak a sűrű gyom alatt, amelyek eddig egyáltalán nem is látszottak. Régóta probléma Jánossomorján az egykor kitelepített német ajkú lakosság sírjainak sorsa, hiszen itt élő utódok híján nincs aki gondozza őket, így félő, hogy az elkopó kövekkel feledésbe merülnek a régen itt élt családok is. Az ifjúsági klub szándéka a temetőgazolási akcióval az volt, hogy felhívja a jánossomorjaiak figyelmét arra, hogy ezek a régi síremlékek Jánossomorja múltjának egy jelentős részét őrzik, amit nem szabad felelőtlenül az enyészetnek hagyni áldozatul. A gaz mögül előbújó sírokon nem ritkán a községért sokat tevő, a helytörténeti munkák által is őrzött nevek állnak, néha a hazáért harcolt katonák emlékeit őrzik a kövek. Gyakran pedig maga a síremlék, szobor jelent olyan művészeti értéket, melyet máshol kerítéssel óvnak. A munkálkodó fiatalokat azonban furcsa meglepetés érte az első napon. Az egyik temetőgondnok elmondta nekik, amint csak lehet, megszabadulna a gazdátlan, omladozó síremlékektől, a hantok helyét munkagéppel kiegyengetné, és befüvesítené, hogy újra megváltható, szabályos rendben fekvő sírhelyeket hozzanak létre itt. A klub értetlenül áll az egyelőre még csak tervnek sem mondható elgondolás felett, szerintük ugyanis a temetőkert kifejezett díszeinek számítanak a régi kövek, és a balesetveszélyes sírok mellett a megmenthetők eltávolítása felelőtlenség lenne. Hangsúlyozták, igaz, hogy a sírkövek felújítása igen nagy összegeket emésztene fel, ám egy kis ingyenes odafigyeléssel sokat lehet tenni azért, hogy ne romoljanak tovább ezek az emlékek. Az ifjúsági klub a szentpéteri temetőben is tervezi a heidebauer-sírok megtisztítását, és vállalják, hogy a jövőben is kimennek a temetőkbe, ha újra kinő a gaz.

-hirdetés- -hirdetés-