Jövőre újra megrendezik a Jánossomorjai Elszármazottak Találkozóját, tudtuk meg a szervező Jánossomorjai Társaskör Egyesület képviselőjétől.

Szeptember 24-én, a várossá válási ünnepségek keretében idén először került sor a találkozóra, ahol ma már szülőfalujuktól távol élő volt jánossomorjaiak gyűltek össze a Balassi Bálint Művelődési Házban. Közel nyolcvanan érkeztek az ország különböző pontjaiból, sőt, voltak, akik a határokon túlról jöttek el újra Jánossomorjára. A társaskör illetékesei a rendezvény után elmondták, hagyományt kívánnak teremteni a találkozóból, bár azt még nem döntötték el, két vagy háromévente hívják-e újabb összejövetelre az elszármazottakat. Mára azonban úgy döntöttek, jövő ilyenkor újból összehívják a szülőfalujuktól távol került jánossomorjaiakat. Itt fogják ugyanis eldöntetni, hogy hány évente lenne hasznos megrendezni a találkozót, hisz ehhez az elszármazottak véleményét is tudni szeretné a Társaskör. Az azonban biztos, hogy a Társaskör folyamatos kapcsolatot kíván fenntartani a az elszármazottakkal, és a város más rendezvényen is vendégül látná őket. Szeretnék kibővíteni a meghívandók névsorát is, ami nem lesz nehéz, tekintve, hogy a múlt havi rendezvény óta is már sok új cím, név került a legközelebb meghívandók majdnem 100-as listájára. A városavató ünnepségek keretében megrendezett egész napos találkozón az önkormányzat nevében Balsay Sándor képviselő üdvözölte a megjelenteket, majd Erdős Anna és Medgyesy Imre ez alkalomra írott versei hangzottak el. A jelenlévők meghallgathatták Nagy Józsefné szólóénekét is. Az elszármazottak kedélyes beszélgetésekkel, emlékidézéssel, sőt, nótázással töltötték a délelőttöt. Az ebéd után sokan kisebb emlékidéző sétára indultak a városban, míg az itt maradók az Egyszer volt című helytörténeti dokumentumfilm-sorozat egyes részeit tekinthették meg a nagyteremben. Ezután televíziónk Jánossomorja című filmjének premierje következett, melyet múlt hónapban Nézőink is láthattak. Az elszármazottak találkozójának keretében nyitották meg továbbá a Jánossomorja elmúlt 100 éves történetét bemutató fotókiállítás a művelődési ház galériatermében. A falakon az elmúlt évszázad egy-egy pillanatában megörökített Jánossomorja látható, a fotókat televíziónk sok éves gyűjtésű archívumából válogatták a kiállítás rendezői. A tárlatot akkor Póczáné dr. Kovács Zsuzsanna jegyzőasszony nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: most, amikor Jánossomorja városi rangot szerzett, érdemes visszatekinteni a múltba, hogy mennyi munka, szenvedés, és komoly tett kellett ahhoz, elérjünk idáig. Erre kínál nagyon jó alkalmat e kiállítás. A megnyitón Karácsony Géza Baranyi Ferenc versét szavalta el, és a helyi művészeti iskola növendékeinek előadását is meghallgathatták az érdeklődők. Az eredetileg október 10-ig nyitva tartó kiállítást a szervezők a nagy sikerre való tekintettel meghosszabbították, így november hatodikáig láthatóak még a régi felvételek a galériateremben.

-hirdetés- -hirdetés-