Szerző: JTV

Balassi táncfesztivál

Több mint 200 produkció és közel 90 kis táncos mutatkozott be múlt hét vasárnap az 1. Balassi táncfesztiválon a művelődési házban. A stílusok széles skálája felvonult, hiszen a nap folyamán láthattunk hip-hop, modern, klasszikus és rocky előadásokat is. Reggeltől kora estig porzott a színpad a táncos lábú gyerkőcök alatt múlt hét vasárnap a művelődési házban. No nem nagytakarításra hívták a tanárok a gyerekeket, az első Balassi táncfesztiválra gyűltek a gyerekek. Bár a táncverseny nevében első, mégsem első alkalommal rendezték meg, korábban a Magic Dance Klubot vezető Tóthné Földes Mária...

Erős embereink

Többmázsás súlyokat mozgattak meg múlt vasárnap délután a környék legerősebb emberei a foci pályán. A Nyugati Herkules versenyen két helyinek is szurkolhatott a népes közönség, de a többiek is hatalmas bíztatást kaptak. A több mint 10 versenyző között ismerős arcokat is találhatott a népes közönség. A jánossomorjai Kurucz Kornél és Király Richárd is részt vett a vasárnapi versenyen. A fiúk mindketten a többszörös magyar erős ember, Darázs Ádám segítségével edzenek már évek óta és mint elmondták, örülnek, hogy végre Jánossomorján is megmutathatják nem mindennapi erejüket. A két versenyző...

Vállalkozói fórum

A Dr. Oetker üzeme látta vendégül áprilisban a negyedévente összeülő vállalkozói fórumot, ahol a város legnagyobb cégei egyeztetnek rendszeresen a közös ügyekről. Bukovics Ferenc üzemigazgató mutatta be a Dr. Oetker cégcsoport szerteágazó tevékenységét és a jánossomorjai üzem sikereit múlt pénteken. A helyi gyár a hazai piacra nem egészen kétszáz, külföldre pedig több mint 300 terméket gyárt. Jánossomorjai termékeket találhatunk többek között Mexikóban, Ausztráliában, Svájcban, sőt, a Kanári-szigeteken is.     A gazdasági szereplőket tömörítő fórumon Lőrincz György polgármester...