A helyi fúvószenekar előadásával kezdődött az idei Jánossomorjai Kulturális és Gasztronómiai fesztivál július 7-én, a mosonszentpéteri templomtéren. A helyi németség ünnepén különleges programok várták a kilátogatókat. A kecskédi néptáncosok színes koreográfiákkal érkeztek városunkba. Táncukban mindig egy-egy történet elevenedett meg, de az előadás színvonalát az élő zenekari kíséret is növelte.

Finom illatok szálltak a színpad felé, hiszen ekkor már javában rotyogtak a különleges ételek az üstökben, hiszen az elmúlt évhez hasonlóan idén is főzőversenyt hirdettek meg a szervezők. Különleges sváb ételekből pedig nem volt hiány. A jánossomorjai vadásztársaság különleges szarvaspörkölttel érkezett a versenyre, de a Dr. Oetker dolgozói is egy finom pörkölt elkészítésére vállalkoztak, amiben bab és csipetke volt a különleges összetevő. A tavalyi győztes Kapuvári Ízvadászok idén is nagyon sokat készültek, hogy győztes menüsort állítsanak össze, a fáradozás pedig meghozta gyümölcsét, a vándorserleg idén is hozzájuk került.

 

 

Az ételkülönlegességek mellett különleges programok is várták a résztvevőket. A gyerekeket az ugrálóvár szórakoztatta, míg a felnőtteket mazsorett bemutató várta. Az idei produkciókhoz a mosonmagyaróvári Kühne fúvósegyüttes és a jánossomorjai fúvósok szolgáltatták a talpalávalót. Majd a színpadon is tapsolhatott a közönség az óvári zenekarnak. Este a Sramli Kings zenekar nótáira járhatták a táncot a résztvevők, majd a komolyabb dallamok felé kalauzolt el mindenkit St. Martin koncertje. A szaxofon és pánsíp művész különleges hangulatot varázsolt a templomtérre. Elmondta, minden koncerten az a cél, hogy az adott közönséget maximálisan szórakoztassa a zenéjével, ezért minden fellépésre ez alapján válogat a repertoárjából.

A Jánossomorjai Kulturális és Gasztronómiai Fesztivál a német családi napból nőtte ki magát, mára viszont már távolabbról is érkeznek látogatók a rendezvényre. A Német Nemzetiségi Önkormányzat és a fúvószenekar alkotta szervezőgárda fontosnak tartja, hogy német nemzetiségen és kultúrán kívül más nemzeteket is bemutassanak a városlakóknak.

-hirdetés- -hirdetés-