Bővítené a helyi Kék Bagoly Bölcsődét az önkormányzat, a nagyobb gyermeklétszám elhelyezésére ugyanis nagy szükség van. Ifjúsági koncepciója mentén ezzel is segítené a város a helyi fiatal családokat. A bölcsőde legutóbbi, testület előtti beszámolójából is kiderült, a férőhelyek gyorsan betelnek, hasznos lenne az intézmény bővítése. Ezt azonban csak úgy tudná megoldani a város, ha az ugyanebben az épületben működő helyi Idősek Klubját áthelyezné – amit a legutóbbi testületi ülésen és a közmeghallgatáson is bejelentett Lőrincz György polgármester. Erre az Idősek Klubját működtető Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény vezetőivel már megoldást is talált a város. Az Idősek Klubja a jelenleg üresen álló, egykori pusztasomorjai iskolába kerülne, ami teljesen megfelel a célnak, és ráadásul ismét hasznos funkciót kapna az egykori patinás épület.

 

 

A város korábban a bölcsőde részleges felújítására TOP forrásból majdnem 13 millió forintot nyert. Ez azonban nem vonatkozott a teljes épület korszerűsítésére, és nem adott lehetőséget a bővítésre sem, sőt, a felújítás esetén a szabályok szerint több évig nem is lehetett volna bővíteni az intézményt. Ráadásul a közelmúltban a tervezett munka költségei is megemelkedtek, így drágább is lett volna a munka Jánossomorjának. A bővítés szándéka mellett elkötelezett városvezetés mindezek miatt döntött úgy, hogy visszalép a pályázattól. A költözés egy éven belül lezajlódhat, utána pedig kezdődhet a bölcsőde bővítése is.

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-