Régen várt művészt mutathatott be a jánossomorjai közönségnek a Glázer-Kozma Galéria csütörtökön. Az újrónafői Kelemen Benő Benjámin Lírai minimálok című tárlatát népes közönség és a Canto Excolo Kamarakórus is köszöntötte. A falakon az újrónafői grafikusművész kifejező és mégis egyszerű alkotásai mutatkoztak be a szép számú közönségnek. A régen várt művészt a galéria egyik vezetője, Glázer Norbert is köszöntötte. A tárlatot a mosonmagyaróvári festő, Sárközi Anikó nyitotta meg.

 

Kelemen Benő Benjámin, Sárközi Anikó és Glázer Norbert a megnyitón – Fotógaléria a képre kattintva!

 

A lírai minimálok című tárlat valóban kevéssel mond nagyon sokat. Formákkal, anyagokkal játszik és sok érzést kelt a nézőben. A stílus a minimál art művészeti stílusra utal, mégis, a képek nagy kifejező erővel rendelkeznek, ami a lírai ént mutatja meg az alkotóban és keresi meg a nézőben, számos benyomást ébreszt a képek elé állókban. Kelemen Benő Benjámin a formával, anyagokkal kísérletezve vezet minket el az emberhez. Egyszerű botokból, keretekből, anyagokból és más apróságból építkező képein a hitet, a jóságot, az anyaságot, a reményt és a szerelmet is felfedezhetjük, ahogy egy-egy darabkában az emberiség művészettörténetének, kultúrájának jól ismert formáira is találunk utalást. Kelemen Benő Benjámin művei sajátosak, kézjegyei, stílusa jól felismerhető, ami a nagy alkotók sajátja, mondta róla az Art-Flexum művészeti csoportbeli alkotótársa, Sárközi Anikó.

 

 

 

A kiállítóhely nemcsak a tárlatot köszönte meg a művésznek, hanem azt a szakmai támogatást is, amivel hosszú évek óta segíti a galéria művészeti útját, amely mindig igyekszik a közeli és távoli környék magas szintű művészeit, országos, vagy akár európai mércével mérhető alkotásait megmutatni a közönségnek, ahogy kiemelkedő néprajzi értékeit is. Ezzel nemcsak a jelen, de a jövő Jánossomorjáját is szeretnék építeni – mondta el Glázer Norbert.

A galéria a múzeumok éjszakájára és a városnapokra is készül meglepetés kiállítással. A Lírai minimálok június 10-ig tekinthető meg a városközpontban.

 

KÉ – HT

 

-hirdetés- -hirdetés-