Erős évet zárt az önkormányzat, véglegessé váltak a 2017-es év költségvetési számai. A város adóbevétele is jelentősen növekedett, ami azért is fontos, mert a pályázatokon kívüli fejlesztési források javát innen meríti a város.

Soha nem volt még olyan magas az önkormányzat adóbevétele, mint 2017-ben. Összesen 828 millió forinton zárt, vagyis az elmúlt négy évben 30 százalékkal növekedett. Ez az örömhír várt a képviselőkre múlt szerdán, amikor a testület tárgyalhatta a tavalyi év már teljesen lezárt pénzügyi gazdálkodását, ami már belső ellenőrzésen is keresztülment, és ott a legjobb minősítést kapta.

 

Dr. Nagy István országgyűlési képviselő és Lőrincz György a Tó és Hanság utcák év eleji átadásán

Ez azt jelenti, hogy a szakmai vizsgálat szerint magas fokon szabályszerű, átlátható és felelős az önkormányzat gazdálkodása. Az előző évi költségvetés mindig a következő év tavaszára zárul le, válik teljese átláthatóvá. Tavaly a tervezett 1.4 milliárd helyett 2,2 milliárd közelében zárt a város költségvetése. Ez a 800 milliós emelkedés jórészt a három megnyert nagy pályázatnak, és a már megkapott, 500 milliós előlegeinek köszönhető – ezek a kerékpárút építése, az iskola és a bölcsőde korszerűsítése. De nemcsak ennek. Az adóbevételek, főleg az iparűzési adó soha nem volt még ilyen magas. A város adóbevétele idén 828 millió forinton zárt, ami a város bevételeinek 60 százaléka. Ebből a mindig figyelt iparűzési adó 677 millió lett a tavalyi 640-hez képest. De beszédes, hogy 2013-ban még csak 454 millió volt a város iparűzési adóbevétele, öt év alatt tehát 223 millióval emelkedett. Ez jórészt a helyi cégek, vállalkozások fejlődésének köszönhető. Ez tette lehetővé, hogy a város a tavalyi évben már sokkal többet költhessen fejlesztésekre, a költségvetés 16 százalékát, ami duplája a pár évvel ezelőttinek. Főként az utakra, hiszen a város lakossága azt érezte az egyik legnagyobb problémának Jánossomorján. A hároméves felújítási koncepció szerint évente legalább 50 milliót kell fordítani az utakra, 12 pedig a járdákra ahhoz, hogy 2019-re teljes legyen. Ezt jelentősen meghaladta a város. Lőrincz György polgármester elmondta, 2017-ben az utakra közel száz, a járdákra közel húsz milliót költhettek tavaly, így az rekordév volt. Ezt segítette a bevételnövekmény is, de állami támogatás és pályázati győzelem is. Kiemelte, a felújítások pedig idén is közel ekkora összegekkel folytatódhatnak.

 

 

 

 

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-