Újranyílt a városi ifjúsági klub, ahol már programsorozat is indult a fiatalok előtt álló problémák megoldása érdekében. Az önkormányzat ifjúsági koncepciójának mentén, Kocsis Péter ifjúsági referens segítségével pár lelkes fiatal ismét életet lehelt a tavaly bezárt Balassi Bálint Ifjúsági Klubba. Nemrég a művelődési házban lévő klubhelyiséget is kitakarították és berendezték a jánossomorjai fiatalok, akiket az ifjúsági referens is segít a hasznos klubtevékenység elindításában. Céljuk, hogy otthonossá formálják a helyet, és a klub munkáján keresztül a városi civil életbe is bekerüljenek a fiatalok. De a klub már az iskolai diákönkormányzatokkal is felvette a kapcsolatot. Múlt szombaton egy programsorozatot is útjára indítottak itt. Jamriskó Tamás szociológus tartott életvezetési tanácsadást, bemutatva a középiskolás kortól a diákokra váró válaszutakat, döntési nehézségeket. Kiemelte, hogy ebben a korban meg kell határoznunk, kik vagyunk, mivé akarunk válni, és tudatos önfejlesztéssel kell haladnunk az életben. A beszélgetés kora estétől késő éjszakáig tartott. A fiatalok folytatnák a sorozatot, legközelebb a fiatalkori depresszióról tart majd itt előadást Csog Blanka klinikai szakpszichológus.

 

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-