Jánossomorján mindenkihez elért a Mikulás: szerdán a nagyszakállút várták kicsik és nagyok, óvodáktól az Idősek Klubjáig, és természetesen nem hiába. A Mikulásjárásra is sokak jöttek el a három városrészre, hogy este is találkozzanak a nálunk vígan túlórázó Télapóval.

 

 

December 6-ára elolvadt a hó, a Mikulás szánja bánja: gyalog érkezett városunkba. A pusztasomorjai ovisok már kora reggel találkozhattak a hajnal óta dolgozó Mikulással. A fáradt öreg Télapót leültették, megköszönték a jóságát és sok- verssel, dallal és rajzzal segítették a pihenését. A nagyszakállú aztán kiosztotta, amit a zsákja rejtegetett. Persze a krampuszok most is alaposan gyanúsíthatók voltak munkakörben elkövetett hűtlen kezeléssel, kevesebb volt a csomag, mint ahányan az oviba jártak. Így a mikulás régi varázsbotjával közösen varázsolták azt tele a gyerekek.

 

A Nagyszakállú aztán gyorsan tovább száguldott Szentjánosra. Itt is bekopogott mindegyik csoportba. Télapóváró dalokkal és versekkel köszöntötték őt a gyerekek, csillogó szemmel figyelték a betoppanó Mikulást, aki elmesélte nekik, hogyan sikerül ilyen rövid idő alatt kiosztania azt a rengeteg ajándékot.

 



Szentpéteren is énekszóval köszönték meg a kis ajándékokat minden csoportban. Voltak olyan bátrak, akik maguk adták át Télapónak a neki készített rajzokat. Sőt, valaki születésnapi ajándékot is kapott, tarthatta a Télapó varázsbotját.

 

 

 

 

Az iskolákban is volt dolga bőven a Télapónak, itt azért már feleletek, dogák elmaradását is remélték tőle.A Mikulás sorra végigjárta az alsós osztályokat, mindenhol hellyel kínálták, ő pedig elővette az egész évben készített jegyzeteit. Minden csoportban elmondta, miben is kellene javulnia a diákoknak ahhoz, hogy a tanító nénik elégedettek legyenek velük.

 

 

De itt nem fejeződött be a műszak. Az Idősek Klubja következett, ide is ajándékokat hozott a Télapó és elbeszélgetett a klubtagokkal arról, milyenek is voltak a Mikulásjárások és az ajándékok régen.

 

 

A Télapó aztán a Városházára is ellátogatott, ahol minden osztályon szívesen fogadták, sőt, még a polgármesterrel is elbeszélgetett arról, hogy mennyi jó gyerek van a városban.

 

 

 

Bekukkantott a testületi ülések termébe, de nem hagyott virgácsot, és az okmányirodában is körülnézett.

 

 

 

De a Mikulás tovább túlórázott Jánossomorján. Másodszor rendezték meg ugyanis a városi Mikulásjárást, ahol minden településrész főterére ellátogat a Nagyszakállú. Először Szentpéterre érkezett népes manósereglettel, akik meg is énekeltették az összegyűlt családokat. Manócskái kis ajándékokat, édességet, gyümölcsöt osztogattak mindenkinek, a legkisebbek pedig talán most először láthatták a Télapót.

 

 

Szentjánoson a feldíszített főtérre érkeztek meg az ajándékozók. Itt is rengetegen várták őket. Akadtak olyan bátrak, akik verseket, énekeket is mondtak a Télapónak. A Mikulás és manói itt is körbejártak a kosarakkal, amiből mindenkinek adtak valami finomságot. Éppen így történt Pusztasomorján, a Sós Antal Közösségi Házban is, ahol már énekszó várta a Mikulást. A családok számára élményt jelent a már második éve megrendezett városi Mikulásjárás. De a Télapó és csapata sem panaszkodik az estébe nyúló pluszmunka miatt. A Mikulásjárást az önkormányzat, a művelődési ház és az iskola közösen szervezi meg Jánossomorján.

De másnap is visszavárták a Télapót, méghozzá a legkisebbek. A Zenebölcsis családok gyűltek össze, hogy közösen mikulásozzanak. A gyerekek ajándékokat vehettek át a vendégtől. De a Zenebölcsi foglalkozásaihoz hűen énekkel, mozgással, közös mondókázással ünnepelték a Mikulást.

 

JTV

 

-hirdetés- -hirdetés-