Az öregek tiszteletére hívta fel a figyelmet Jánossomorja hagyományos Idősek Napi ünnepsége a művelődési házban, november 10-én, pénteken. Lőrincz György polgármester köszöntőjében kiemelte, az új generációk számára nélkülözhetetlen az idősek meghallgatása, megbecsülése. – „A nomád vándorló pásztorokról írta le egy velük élt néprajzkutató, hogy a nomád öregek nyugodt természete elkerüli, hogy virágra lépjenek. Ez pedig egy nagyon jó tanítás a fiataloknak is. Régen azért fogták meg a kezünket, hogy el ne essünk, majd, hogy ne rohanjunk olyan nagyon. Ma mi fogjuk meg az ő kezüket, hogy el ne essenek, és hogy bölcsességükkel megmutassák, hová lépjünk, hol találunk szép virágokat, amiben közösen gyönyörködhetünk.”

 

 

A város számos módon is igyekszik segíteni az idős korosztályt. Szociális és gondoskodásbeli segítséggel éppúgy, mint egészségügyi fejlesztésekkel, szűrőprogramokkal, vagy akár a szabadidő hasznos eltöltésében és az ünneplésre érdemes események során is, mondta a városvezető: – „Például a most következő téli időszakban a városüzemeltető szervezet, a családsegítő szolgálat, a polgárőrség és a rendőrség segítségével fokozottan figyelünk az idősekre. Igyekszünk a hóeltakarítástól a tüzelőben való segítségig mindenben rendelkezésre állni, ha baj van. A Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény keretében helyben működtetjük az Idősek Klubját, az időseket is érintő családsegítést, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, Mosonmagyaróváron pedig az idősek otthona és gondozóháza is partnerünk. Anyagilag és szellemiségében is támogatjuk a helyi Életet az Éveknek Balassi Bálint Nyugdíjasklub működését, akikre büszkék vagyunk, annál is inkább, mert nekik köszönhetjük testvérvárosunkkal, Nagyfödémessel való évtizedes kapcsolatunkat. Önkormányzati forrásból egészségvédelmi programot indítottunk, ahol szűrővizsgálatokkal várjuk a városlakókat, különösen az idősebb korosztály tagjait. Jánossomorja Önkormányzata évről évre köszönti a város 90, 95 éves lakóit.”- mondta el a polgármester.

 

 

Az idősek szeretete állt az általános iskola műsorának középpontjában is, ahol a kórussal és felnőtt segítőkkel egészült ki a társulat. Az idős kor szép emlékidézését, örömeit és szomorúságait is megmutatták a közönségnek az ősz szimbolikájával, dalokkal, versekkel, kis jelenettel.

 

 

De a vidámság is helyet kapott az est folyamán. Forgács Gábor színész, humorista lépett színpadra jól ismert figuráival. A vacsora után pedig a mulatós műfaj egyik nagysikerű előadója Kaczor Feri énekeltette meg a közönséget.

 

 

Lőrincz György polgármester köszöntője

Kedves Vendégeink, tisztelt Jánossomorjai Nyugdíjasok!

Örülök, hogy ilyen sokan eljöttek, hogy együtt ünnepeljük az Idősek Napját, ami önkormányzatunk egyik kiemelt rendezvénye hagyományosan minden évben.
Ma Oroszország legnagyobb olajmezőin, a modern fúrótornyok és szétszaladó olajvezetékek között időnként feltűnnek rénszarvascsordák, és az őket terelgető nomád pásztorok, a nyenyecek. A betonutakra szőnyegeket fektetnek, hogy átmehessenek a csordákat kísérő szánok, rajtuk a jurtákban élő, de már mobiltelefonon beszélő pásztorokkal. Együtt lélegzik itt a modern és a régi világ. Az ősi életmódot őrző szibériai pásztoroknál az idősek sátrában gyűlnek össze a fiatalok egy-egy fontos döntés előtt. Ha tanácsra van szükségük, vagy ha a régiek tapasztalatait akarják meghallgatni. Ez az ősi kultúra része.
Az idősek tisztelete egyidős az emberiséggel. Ennek beszédes példája, hogy az ókori Görögországban a vének tanácsa a törvényhozás fontos eleme volt. Rómában szenátorokat választottak az állam élére, de a mai napig is szenátoroknak hívják például az Amerikai Egyesült Államok tagállamainak képviselőit. A szenátor kifejezés a latin „idős” szóból származik. Ez arra utalhat, hogy valamikor a népek vezetői az idősek voltak. Tehát az ember többtízezer éves történelme nemcsak a fiatalság forradalmi kezdeményezőkészségéről, hanem az idősek bölcsességéről és tiszteletéről is szól. Együtt a kettő, a heves bátorság és a tapasztalt bölcsesség az emberiség fontos tulajdonságai.
Önkormányzatunk hosszú évek óta tudja ezt, és nemcsak hogy tudja, tovább is adja e szellemiséget. Megbecsüli időseit, mert általuk ismerhetjük meg a múltunkat, és így önmagunkat.
Intézkedéseinkben is nagyon fontos ez, és reméljük, Önök érzik is a segítő szándékot. Például a most következő téli időszakban a városüzemeltető szervezet, a családsegítő szolgálat, a polgárőrség és a rendőrség segítségével fokozottan figyelünk az idősekre. Igyekszünk a hóeltakarítástól a tüzelőben való segítségig mindenben rendelkezésre állni, ha baj van. Most is bíztatni tudom Önöket, ha segítségre szorulnak, bátran keressenek minket!
A Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény keretében helyben működtetjük az Idősek Klubját, az időseket is érintő családsegítést, a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást, Mosonmagyaróváron pedig az idősek otthona és gondozóháza is partnerünk. Anyagilag és szellemiségében is támogatjuk a helyi Életet az Éveknek Balassi Bálint Nyugdíjasklub működését, akikre büszkék vagyunk, annál is inkább, mert nekik köszönhetjük testvérvárosunkkal, Nagyfödémessel való évtizedes kapcsolatunkat. Önkormányzati forrásból egészségvédelmi programot indítottunk, ahol szűrővizsgálatokkal várjuk a városlakókat, különösen az idősebb korosztály tagjait. Hiszen Önök tudják a legjobban, milyen fontos az egészség. Nemrég új fizioterápiás gépeket vásároltunk, ami bővítette és modernebbé tette a helyben elérhető kezeléseket. De nemcsak a bajban, hanem az örömökben is megtiszteltek bizalmukkal.
Jánossomorja Önkormányzata nevében Bella Zsolt alpolgármesterrel együtt évről évre köszönthetem a város 90, 95 éves lakóit, ahol kedves vendéglátás és igazán értékes beszélgetések várnak mindig ránk, aminek nagyon örülünk. És ezek a kötetlen beszélgetések nagyon fontosak!
Az a társadalom, amelyik elmulasztja tisztelni, megbecsülni és óvni időseit, saját múltját tékozolja el. Értéktelenebb lesz. Ezért én arra kérem Önöket, a város időseit, ne felejtsenek el mesélni, tanítani, tanácsolni a fiatalabbaknak. A fiatalabbaknak pedig azt üzenem, ne mulasszák el megkérdezni, meghallgatni ezeket a történeteket.
A nomád vándorló pásztorokról írta le egy velük élt néprajzkutató, hogy a nomád öregek nyugodt természete elkerüli, hogy virágra lépjenek. Ez pedig egy nagyon jó tanítás a fiataloknak is. Régen azért fogták meg a kezünket, hogy el ne essünk, majd, hogy ne rohanjunk olyan nagyon. Ma mi fogjuk meg az ő kezüket, hogy el ne essenek, és hogy bölcsességükkel megmutassák, hová lépjünk, hol találunk szép virágokat, amiben közösen gyönyörködhetünk.

A mai programokhoz jó szórakozást, kellemes időtöltést kívánok. Érezzek jól magukat.
Köszönöm, hogy meghallgattak!

-hirdetés- -hirdetés-