Elindulhattak az elsősök – diáktársak kísérték át a ballagó ovisokat az iskolába. Jánossomorján. Szentjánoson hegedűszó és a kis néptáncos diákok csalogatták az utcára a búcsúzó ovisokat pénteken reggel. A gyerekeket az Örökség Kulturális Egyesület Csikó csoportos néptáncosai és a Kislaptáros népzenekar kísérte át a fő után át az iskolába, amely utat még sokszor fogják bejárni a következő nyolc évben. A suli udvarán már nagyon várták őket. Az évnyitó műsor pedig toborzót idézet, na nem katonákat, hanem diákokat toboroztak. A 19 századig ugyanis a tanárok maguk gyűjtötték össze azokat a gyerekeket, akik olyan szerencsések voltak, hogy tanulhattak.

 

 

Bella Zsolt igazgató üdvözölte az elsős diákokat, megköszönve az óvó nénik munkáját. Persze a szinte nemrég bezárt tanév is újra megnyílt. Minden elsős kis ajándékot is kapott, amiben sok hasznos iskolaszer és egy kis édesség is lapult. Az alsósokat még megtáncoltatták a nagyobbak.

 

 

Szentpéteren is elindultak az oviból a ballagók reggel nyolcra iskolába. Őket is iskolások és a szülők, óvó nénik kísérték át. Ahol azt is meghallgathatták a péteri diákoktól, hogy kell énekelni bátran a magyar himnuszt. Az elsősök szépen előadott versekkel is készültek. Az új diákok itt is ajándékokat kaptak, sőt, az igazgató bácsi mindenkivel külön kezet is fogott, ahogy a komoly iskolásokkal illik. Aztán a szentpéteri iskola udvara teljes pompával várta a gyerekeket, akik még egy kicsit élvezhették itt a szünidő örömeit, hogy aztán hétfőtől a tanulásra koncentrálhassanak.

 

 

Az iskolavezetés számára szintén nehezen indult az év. Mindkét iskolában pengeélen táncoltak az elsős osztálylétszámok. Szentpéteren alig jött össze a minimális, 14 fős szám, de végül 15-en kezdhettek tanévet. Itt az iskola is együttműködött pár szülővel, akik így mégsem Szentjánosra íratták be gyerekeiket. Szentjánosra 29 beíratott elsős jelentkezett, e létszámból a tankerület csak egy osztályt engedélyezett, ám a tavalyi évfolyamból többen ismételni kényszerülnek az évet, így végül ott is két osztály, összesen 34 elsős ült a padokba.

 

 

A tavalyi évet megkeserítő tanárhiányt is sikerült enyhíteni, több új kolléga érkezett. Bár egy matematika tanár még mindig hiányzik, a szabályok szerint már egyetemisták is segíthetnek az országos tanárhiány enyhítésében – a remények szerint akár Jánossomorján is. Bella Zsolt igazgató azonban bízik abban, hogy az ugyan enyhült, de még létező nehézségekből a szülők és a diákok nem éreznek meg majd semmit.

 

HT – JTV

-hirdetés- -hirdetés-