Az év legrövidebb éjszakájának mágikus hangulatát igyekeztek idén is kihasználni Jánossomorján, tűzugrással és sok más programmal is várták a barátokat a patika parkba. Ezen az estén a helytörténeti gyűjtemény is különlegességgel várta az érdeklődőket.

Irka, tinta, kalamáris… Ezeket a tárgyakat talán csak hallomásból ismerik a legifjabbak, de szombaton este a helytörténeti gyűjteményben több, az iskolával kapcsolatos használati tárgyat ismerhettek meg. A múzeumok éjszakája alkalmából a helyi tárlat is késő estig várta a látogatókat, ahol egykori jánossomorjai tanítók, tanárok tablói kaptak helyet. Az itt most megnyílt – de a pedagógus nap alkalmából a művelődési házban már részben láthatóvá vált – kiállítás megemlékezik azokról a tanárokról, akik éveken keresztül sokat tettek a helyi oktatásért. Ám az egykori osztályképek között is kedves emlékeket találhatnak a jánossomorjai korosztályok.

 

 

A parkban gyerekek és szülők közösen sütötték a szalonnát, míg  a talpalávalót a Serény magyarok népzenekar szolgáltatta. Az Örökség Kulturális Egyesület már 8 éve ünnepli együtt a városlakókkal az év legrövidebb éjszakáját, Szent Iván éjjelét. A naphoz kötődő hagyományok mellett az is fontos ezen a napon, hogy a barátok együtt tölthetnek egy vidám estét.

A Szent Iván éji tűznek mágikus hatása is van. A hagyomány szerint a tűzgyújtással az ártó szellemeket, a rontást is elűzték, úgy tartották, hogy a tűz erejével lehet megtörni a sötétség hatalmát. A lángok fölött átugrók szerelmeket köthetnek össze, vagy ébreszthetnek, de a betegségeket is elűzhetik.

 

 

Sötétedés után pedig különleges teremtmények jelentek meg a parkban, a zumbás lányok boszorkány-tánca remélhetőleg termékenységet hoz a városra és elűzi a gonosz szellemeket. Az estet moldvai táncház és baráti beszélgetések zárták.

 

 

KÉ – JTV

-hirdetés- -hirdetés-