Hétfői éjfélig másodfokú hőségriadót rendeltek el Magyarország teljes területére. A napi középhőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon meghaladja vagy eléri a 25 fokot. Ez nagy kockázatot jelent a lakosságra, ilyenkor nagyon fontos a megfelelő óvintézkedések megtétele!

Jánossomorja a három városrész főterén párakapukat nyitott. A művelődési ház (Óvári u. 1.) reggeltől estig tartóan várja a hőségben megpihenőket. A házorvosok és az orvosi ügyelet is felkészült a nagyobb meleg hatásaira. A csütörtöki évzárókat már rövidítetten, védőitalokat kikészítve tartják az iskolák. A közkutak állapota a VÜMESZ tájékoztatása szerint megfelelő. Az önkéntes tűzoltók felkészültek a poros, kavicsos utak locsolására is, de felhívják a figyelmet a tűzveszély fokozódására is.

 

 

 

Az önkormányzat is kér mindenkit, hogy vegye komolyan a hőségriadót, és tartsa be az óvintézkedéseket!  Ügyeljen a folyadékpótlásra, a meleg, a napsugarak elleni védekezésre! Idősek, betegek, gyógyszeres kezelés alatt állók különösen figyeljenek, ezek az időszakok jobban megviselik a szervezetet!

A rosszullétek oka ilyenkor legtöbbször az, hogy a nagy meleg ellenére kevés folyadék került a szervezetbe. Ez az időseket sokkal inkább veszélyezteti Ilyen melegben csökken a vérnyomás is, erre számítaniuk kell az embereknek, sőt, aki vérnyomás-csökkentőket szed, annak ilyen meleg esetén akár a dózismódosítás is javasolják az orvosok. A hőguta veszélye ilyenkor igen magas. A betegség ismertetőjelei a szédülés, gyengeség, fejfájás, kimerültség, 40 fok feletti testhőmérséklet, úgy, hogy a meleg ellenére nincs verejtékezés sem. A hőgutát a beteg testét hideg vizes törülközővel hűtve kezeljük, és minden esetben hívjunk orvost.

Fokozottabban figyeljünk a környezetünkben élőkre, de ügyeljünk állataink, házi kedvenceink védelmére, folyadékellátására is! Ne hagyjunk várakozó gyermeket, időst, vagy esetleg velünk utazó háziállatot parkoló autónkban!

Hőségben tompulnak érzékeink, fáradtabbak, esetleg türelmetlenebbek, idegesebbek leszünk. Ez főként a közlekedésben lehet tragikus! Ügyeljünk arra, hogy megfelelő ruházatban, folyadékkal felkészülve induljunk útnak, legyünk türelmesek a forgalomban!

A város főterein felállított hőségkapuk közelében kereshetünk enyhülést, de a közkutak is a lakosság szolgálatára állnak, illetve hűs pihenőhelyeket is nyit az önkormányzat. Jánossomorja helyi bányatavaiban a fürdés tilos és életveszélyes! A meglátogatott fürdőhelyek által meghatározott viselkedési-biztonsági szabályokat mindig tartsuk be! Ügyeljünk az élővizek védelmére is!

 

 


Egy korábbi videónkban is hallhatják a helyi házorvos ma is aktuális tanácsait.
Tisztiorvosi tanácsok az elhúzódó hőségre:

Fontos a testhőmérséklet alacsonyan tartása, otthon is hűtött helyiség biztosítása. Fontos a fokozott folyadékpótlás, a ventilátor például fokozza a kiszáradást.

Biztosítsa a szükséges folyadékbevitelt! Fel kell hívni az idősek, gyerekek figyelmét, hogy akkor is kell inni, ha nem szomjasak! Tervezni és ellenőrizni kell a folyadékbevitelt. Lehetőleg mellőzzük a koffein, alkohol és cukor tartalmú italokat. Kerüljük a fekvő betegek túlzott melegedését, ügyeljünk a takarókra!

Javasoljuk a gyakori zuhanyozást, vagy a vizes borogatást, 2-3 alkalommal naponta.

Ügyeljünk az étrendre: hideg, frissítő ételeket adjunk: sok zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket!

Ha az idős személy gyógyszert szed, ellenőrizzük, hogy az hogyan befolyásolja a folyadékegyensúlyt!

Kísérjük figyelemmel a környezetünkben élő idős, beteg embertársainkat: nem viselkednek-e zavartan, milyen az arcszínük, fáj-e a fejük, van-e egyéb panaszuk

Magas hőmérséklet okozta megbetegedések lehetnek: bőrkiütés, fáradtság, görcs, hirtelen ájulás, kimerülés, hőguta (stroke). A legtöbb hőséggel összefüggő megbetegedés a hőszabályozó rendszer különböző súlyosságú zavarára vezethető vissza.

A chicago-i hőhullám idején (1995) a vizsgált 58 hőgutát szenvedett beteg 33%-ánál súlyos funkcionális károsodást észleltek. Az életben maradottak állapota egy évvel később sem javult. Világszerte feltételezhető, hogy a hőguta miatti halálesetek bejelentése nem pontos, mivel a tünetei nagyon hasonlítanak a koszorúserek vagy agyi erek trombózisának tüneteihez.

A fokozott izzadás hőségben kiszáradáshoz vezethet. Egy jó kondícióban lévő, akklimatizálódott egyén óránként 3 L folyadékot is kiizzadhat; egy kevésbé edzett ember pedig egy liter folyadékot veszít.

Az idős emberek sokkal érzékenyebbek a melegre, a szabályozó rendszerben bekövetkező belső változások miatt és/vagy azon gyógyszerek hatására, amelyek beavatkoznak a normál homeosztázisba. Számos tanulmány bebizonyította, hogy a „négy fal” között (otthon ápolt idős emberek) nagyobb a hőség okozta megbetegedések, illetve a halálozás kockázata. Ennek egyik oka az idős emberek gyenge általános állapota, továbbá, hogy a kor előrehaladtával nagy részük krónikus betegségben szenved vagy rokkant.

Amíg az izzadás folyamatos, addig az egyén meglehetősen jól védekezik a magas külső hőmérséklet ellen, feltéve, ha a víz és nátrium veszteség pótlódik. A rövid távú akklimatizáció során a bőr felszíne verejtékezni kezd, mely megnöveli a maximálisan kiizzadható víz mennyiségét, és csökkenti a só koncentrációt. A hosszú távon bekövetkező változások az előbbivel ellentétben stabilak és tartósan fennmaradnak. A hosszú távú alkalmazkodás eredménye során kevesebb az izzadás, alacsonyabb a sóbevitel, kevésbé növekszik a test maghőmérséklete, és kevésbé emelkedik a pulzus adott hőterhelés esetén.

 

 

 

Dehidráció – kiszáradás

Nagyon fontos a megfelelő folyadék bevitel hőség idején. A dehidráció nagymértékben hozzájárul a hőterheléssel kapcsolatos megbetegedések kialakulásához különösen az idős, gyenge fizikai állapotú és krónikus betegeknél. A hosszú idő óta gondozás alatt állók esetében fennáll a veszélye az alacsonyabb 24 órás folyadék bevitelnek. Különösen nagy a kiszáradás kockázata azon gondozás alatt állók esetében, akiknél egyszerre több betegséget kezelnek.

A krónikus dehidráció következménye tovább súlyosbodik azáltal, hogy -az idős egyént beutalják a kórházba, valamilyen akut probléma, pl. tüdőgyulladás miatt kezelik és- a korábbi dehidrációs állapotot figyelmen kívül hagyják.

A fiatalok -sportolók- esetében fennáll a minimális hiperhidráció veszélye alacsonyabb hőterhelési szinten, fokozott folyadékbevitel esetén ami fokozott sóvesztéshez (hiponatrémiához) vezet.

Kondíció

A kor és a betegség jól jelzik a kondíciót, mivel a kor előre haladtával a betegségek, a mozgásképtelenség és a gyógyszerhasználat egyre gyakoribbá válik. A fizikai kondíció leromlása az idős emberek körében csökkenti az izomerőt, a munka képességet, a szervezeten belüli hőszállítást, a hidratációs szinteket, az erek reaktivitását és a kardiovaszkuláris stabilitást. Ezek a változások magasabb kockázatnak teszik ki az idős embereket, megnövelve a morbiditást és a mortalitást.

Túlsúly

A túlsúly is összefüggésbe hozható az alacsony edzettségi szinttel. A zsírszövetek vezetőképessége alacsonyabb, mint más szöveteké. A bőr alatti szövet ezért egy szigetelő réteg a konduktív hőáram szempontjából. Egy túlsúlyos ember testtömeg kilogrammonként kevesebb hőt termel, ezáltal a maghőmérséklete megemelkedik. Ahhoz, hogy a hő szétáramoljon a szervezetben, a túlsúlyos emberek esetében nagyobb mennyiségű vérnek kell átáramolnia a bőr alatti véredényekben, és ezért a kövér ember hőterhelés esetén nagyobb kardiovaszkuláris kockázatnak van kitéve. Emiatt a kövér emberek érzékenyebbek, nehezebben védekeznek a hőterhelés ellen, esetükben nagyobb a sérülések és a stroke kockázata.

További tanácsokat itt olvashat!
Jó tanácsok magas hőmérsékletű napokra – kormányhivatali tájékoztató
Katasztrófavédelmi tanácsok hőség idejére

 

-hirdetés- -hirdetés-