A valóban rászorulókat és a fiatalokat igyekszik segíteni az önkormányzat a városi bérlakások helyzetének javításával. De több ingatlant is bérlakássá alakíthatnak, és telkek kimérésével is segítenék a helyben maradást. A lakáskoncepcióról tárgyaltak a képviselők a múlt ülésen. Az önkormányzati bérlakások kerültek a képviselő-testület előtti terítékre a szerdai ülésen. Rá is fért: kis módosításoktól eltekintve 11 éves a bérlakások szabályozása, úgyhogy elérkezett az idő, hogy ezt átfogó módon felülvizsgáljuk – emelte ki Lőrincz György polgármester.

A városüzemeltető felméréseiből kiderült, a bérlakások rossz állapotban vannak. A város 43 bérlakást tart fent, ezek jó része kisebb kényelmi szintű, és négyet kivéve szociális lakóhelyként működve segíti a rászorultakat. Ezen a szellemiségen továbbra sem változtatnak – mondta a polgármester. – “A rendelet felfrissítésének fő célja az, hogy valóban a legrászorultabbak kaphassanak önkormányzati lakásokat.” Felülvizsgálják majd az ott lakók jogosultságát, ezentúl pályázati úton lehet szociális lakáshoz jutni. A rászorultsági tényezőket pontozásos rendszerrel értékelik majd a képviselők, és ők is döntenek majd a kérdésben.

 

 

Ezzel együtt nagyjából harminc százalékot emelnek a bérleti díjakon is, hiszen ezek is egy évtizede változatlanok, zömük nagyjából 20 ezer forint. A komfortosabb, költségelvű bérlakásokból négy áll rendelkezésre, de a jövőben ezek számát is megdupláznák, és más önkormányzati ingatlan bérlakássá alakítását is szeretnék – ennek érdekében pályázik is az önkormányzat. Ezeket a lakásokat város számára fontos munkát végzőknek, hiányszakmákat betöltőknek és helyben maradó fiataloknak szánnák. A polgármester hangsúlyozta, a következő lépés, hogy fiatalok lakóházát, vagyis fecskeházat, –házakat alakítanak ki Jánossomorján önkormányzati ingatlanokból. Erre ugyanis nagy igény van, és előre is kell lépni a fiatalok helyben tartása érdekében – amelyre szintén koncepciót dolgozott ki korábban a város.

 

 

A lakáskoncepcióval a többi városi tulajdonú ingatlant is felmérte a városüzemeltető, és meghatározta a jövő fontos feladatait. Az elmaradás itt is jelentős, ezért az önkormányzat idén 7 millió forintot különített el a felújításokra. Legalább ennyit minden évben szánnának rá, bár a teljes felújítás összesen közel 45 millióra rúg, vagyis a programra hosszabb távon is szükség van.

Őszre pedig be is fejeződhez a Móricz Zsigmond utca mögött építési telkek kialakítása, amire 20 millió forintot költünk idén. Ez is segítené a helyi fiatalok telekhez jutását. A lakáskoncepció májusra körvonalazódhat, utána pedig a lakosságot is megkérdezi a város.

-hirdetés- -hirdetés-