Felzárkózási lehetőség és esély a sikerességre – ezeket kínálja újrónafői és jánossomorjai diákoknak a tanoda program. A különleges foglalkozások eddigi eredményeiről számoltak be a szakemberek az országgyűlési képviselőnek és a települések vezetőinek Újrónafőn.

Készülnek a leckék, válaszokat nyernek a nehéz kérdések, és összességében nagyon jó a hangulat a jánossomorjai tanoda két osztályában, ahol a délutánt töltik a gyerekek. Itt elkészülnek a házik, könnyebb a tanulás, de kirándulások, kulturális élmények is érik a gyerekeket, és jó példákkal, értékes közösséggel is találkoznak. A foglalkozások télen kezdődtek. A Tanoda minden hétköznap a tanulók rendelkezésére áll, hétvégén és szabadnapokon pedig számos szórakoztató program vár a diákokra, várhatóan két éven át.

 

 

A tanodák fő célja, hogy segítsenek az iskolában – és ezáltal a nagybetűs életben is – sikereket elérni azoknak a diákoknak, akiknek valami miatt ez nehezebb. Lehetnek ezek tanulási gondok, szociális problémák… Összesen több mint harminc gyerek jár ide, két osztályba Jánossomorján, egybe pedig Újrónafőn.

Pénteken Újrónafőn gyűltek össze a környék szakemberei, egyesületi vezetők és a települések vezetői, hogy megszemléljék a pár hónap eredményeit, és hivatalosan is köszöntsék a programot. Az ide járó gyerekek meg is mutatták, mi mindent tanultak eddig: mesejátékkal, dalokkal és táncokkal köszöntötték a vendégeket. Akadt két olyan kisdiák, akik, bár a délelőtti műsorban nem szerepeltek, mégsem szálltak fel a reggeli iskolabuszra, hogy itt lehessenek társaikkal – őket az újrónafői tanoda mentora, Stencinger Noémi a Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője mutatta be. A tanoda programot Uniós támogatással a Cinka Panna Roma Kulturális Egyesület és a mosonmagyaróvári Család-és Gyermekjóléti Központ közösen hozta létre. Mindkét szervezet vezetője köszöntötte a segítőket, szülőket, és a támogatókat.

 

 

Czér Krisztina a tanoda egyik koordinátora üdvözlő szavaiban elmondta, a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nehezen, vagy egyáltalán nem tudnak felzárkózni azon családok gyermekei mellé, akiknek természetes, hogy zenét tanulhatnak, számítógép elé ülhetnek, vagy fejlesztő társasjátékokkal játszhatnak. Ezeket a hátrányokat is segíthet leküzdeni a program.

 

 

A tanoda nem egyszerű napközi. Képességek és szociális kompetenciák fejlesztése folyik, a tanárok többsége családsegítő, akik tanulmányi, szociális, kulturális és lelki segítséget nyújtanak. Cél, hogy ezek a gyerekek ne maradjanak le, és minél hasznosabb tagjai lehessenek a társadalomnak, valósíthassák meg az álmaikat.

Újrónafőn az érintett települések, Jánossomorja, Újrónafő és Mosonmagyaróvár vezetése is gratulált a gyerekeknek és köszönetet mondott a szervezőknek. Dr. Nagy István országgyűlési képviselő számára is nagyon fontos a tanoda, korábban Mosonmagyaróváron ő is támogatta és szívügyének tekintette az esélyegyenlőséget segítő programot. Mint mondta, meg kell értenie a gyerekeknek, hogy ebben a fejlett térségben, ahol bőven akad munkahely, a tanulás jelenti az esélyt. – „Az első, mosonmagyaróvári tanodáért sokat kellett küzdeni. De az igazolta a most nyílt kettőt is, hiszen az ott lévő gyerekek zöme szakmát kapott a kezébe, tanult, és most már látjuk, sőt, a gyerekek is látják, miért kell küzdeni. Mert küzdeni kell. Ezek a gyerekek nem kaptak a kezükbe nagyon sok dolgot – hozzanak magukkal akár szociális, akár képességi hátrányt. Meg kell küzdeniük érte. De látni a tüzet a szemükben. Ezért kell nekünk mindent megtenni azért, hogy segítsük őket. Nemcsak a tanulásban, hanem ugyanúgy a szociális felzárkózásban és hogy olyan kulturális közeget adjunk nekik, amitől esetleg elzárta őket az élet.” Nagy István a JTV-nek elmondta továbbá: – „Szerencsés és erős térség a miénk, munkaerőhiánnyal küzd. Vagyis az itt élőknek azzal nem kell szembesülnie, hogy nem találnak munkát. Azt kell megérteniük ezeknek a gyerekeknek, hogy a tanulás az esély, hogy megszerezzék a szakmához szükséges ismereteket, és hogy olyan életet éljenek, amilyet megálmodtak maguknak. Ez a tanodai közeg megmutathatja nekik, hova juthatnak el, ha tanulnak.”

 

 

Jánossomorja város is örömmel üdvözölte az esélyteremtő programot. Lőrincz György polgármester elmondta: – „Úgy él a köztudatban, hogy a Nyugati végeken minden tökéletes, de itt is vannak hátrányos helyzetűek, és itt is fontos, vagy még fontosabb, hogy a családból hozott hátrányokat felhozzuk, mert ha itt leszakadnak, nagyon leszakadnak, és olyan gondok jelentkezhetnek, ami aztán majd az önkormányzatoknál csapódhat le. Ezért nagyon örültem ennek a pályázati forrásból megvalósult tanoda programnak Jánossomorján és Újrónafőn!

 

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-