“Nem mese az, gyermek” – mondja a rokkant honvéd emlékezését mesének vélő gyereknek az édesapja Arany János Családi kör című versében. Vagyis a múlt kötelez, a szabadságharc emléke meghatározza a magyarságunkat – erről szólt Jánossomorja március 15-i műsora.

Az Örökség Kulturális Egyesület néptánccsoportjai és a szentpéteri óvoda közös műsora egyszerre emlékezett a forradalom és szabadságharc történéseire és Arany János születésének kétszázadik évfordulójára. Az előadott táncdarabban a nagy költő ’48-’49-es hatásra íródott verseinek részleteit hallhattuk. Egy rábaközi falusi idillt láthattunk, a gyerekek felnőttutánzó játékaival, majd bállal, amit átleng már a forradalom hangulata. Megérkezett egy toborzó huszár is, aki honvédeket verbuvált. Majd a kisgyerekek játszották el, amit a nagyoktól láttak, a felnőtt férfiakat már nélkülöző faluban. A harcok után játszódó záróképben Arany Családi körének és a forradalom emlékére, (egyébként egy Ferenc Józsefet dicsőítő műpályázatra) íródott “A walesi bárdok” című művének részleteit hallhattuk, láthattuk a falu életképét a harcok után, a gyászt, és a megújhodó életet, az emlékül megőrzött tárgyak, regruta nemzeti szín szalagok jelentőségét, amit átleng a terrortól való félelem, de a büszke emlékezés is. Mindez jelezte, hogy a nép körében a szabadságharc emléke kitörölhetetlen volt, és kitörölhetetlen a mai napig.

Az előadást az egyesület részéről, Molnár Tamás, Hauptmann Tamás és több más segítő tag, illetve az óvoda részéről Katona Andrea közösen rendezte.

A műsor után Neubergerné Berta Barbara, tagiskola-igazgató mondott ünnepi beszédet, melyben a forradalom és szabadságharc máig tovább élő értékeiről szólt, és ezt erősítette meg a közönségben. (A teljes beszédet alább közöljük.)

Az ünnepi műsor után a fúvós zenekar vezette fáklyás menet indult a Szabadság Emlékoszlophoz – a zászlót egy jánossomorjai, hagyományőrző huszár, Rémai Imre András vitte. A kopjafánál S. Mátyás Ferenc március emlékét idéző versét hallhattuk Wittmann Elekné előadásában, majd a fúvosok zenéjére koszorút helyezett el a város, több helyi civil szervezet és egyesület is.

Testvértelepülésünk, Nagyfödémes delegációja is velünk ünnepelt, koszorút helyeztek el Nagyfödémes és az ottani CSEMADOK nevében is.

JTV-HT

 

 

Neubergerné Berta Barbara ünnepi beszéde

Tisztelt jánossomorjai ünneplő közönség!

A mai, a magyarságnak az a nemzeti ünnepe, mellyel kapcsolatban kisgyermektől az aggastyánig mindenki konkrét érzéseket, ismereteket tud felidézni. Hiszen már egy óvodás ismeri az 1848. március 15-én kirobbant forradalmat képviselő nemzeti színű kokárdát, büszkén szavalja Petőfi Nemzeti Dalának néhány sorát, és vallja minden kisfiú március idusán, hogy ő bizony huszár lesz, ha egyszer felnő. Az iskolás éveknek köszönhetően egyre több forradalmi személyiség nevével, esemény dátumával, helyszínével bővül egy magyar ember ’48-as ismeretköre. Ezért mi, magyarok, ha meghalljuk Vasvári, Jókai, Petőfi nevét, a márciusi ifjak kulcsfontosságú tevékenységére gondolunk, számunkra Táncsics börtönből való kiszabadulása a magyarság szabadságának elnyerését is jelenti, a 12 pont pedig ekkortól szolgál a nemzet mózesi kőtábláiként azóta is újabb és újabb nemzedékek, eszmék, gondolkodók számára. Szinte mindannyian felismerjük az egykori festményekről, litográfiákról Kossuthot, Széchenyit, Batthyányt, a Nemzeti Múzeum épületét, a Pilvax kávéházat, dúdoljuk a ’48-as indulókat, toborzókat fejből és lélekből ma is. Felnőttként már egyéni igényeinken, érdeklődési körünkön múlik, hogy milyen további információkkal erősödik történelmi ismeretanyagunk és nemzeti értékrendünk. Én magam, például teljesen véletlenül szembesültem azzal, hogy a 12 pont tartalmának meghatározásában milyen jelentős szerepe volt Irinyi Jánosnak, a biztonságos gyufa egykori vegyész feltalálójának.
Tisztelt ünneplők! Egy statisztikus szemléletű kívülálló valószínűleg értetlenül hallgatta előző mondataimat, amennyiben ismeri az események teljes folyamát, hiszen az eufórikus kezdet, a heroikus, küzdelmes folytatás zárásaként az elbukás, a megtorlás következett. Mégis, majdnem 170 éve akár nyíltan, hivatalosan, akár a tiltások ellenére, csak lélekben büszkén emlékezünk meg az 1848. március 15-én kirobbant forradalomról, az 1848-49-es szabadságharcról, és az 1849. október 6-án kivégzett vértanúkról. A reformkorból kinőtt forradalom és szabadságharc bukása nem jelentett végérvényes kudarcot. A passzív ellenállás évtizedeiben a gazdasági nehézségek ellenére a nemzeti, társadalmi összetartozás tovább erősödött, az áprilisi törvények többsége érvényben maradt, valamint a művészetben a forradalmi kor emlékeiből táplálkozva olyan jelentős képzőművészeti alkotások születtek, sok más mellett, mint Székely Bertalan, Madarász Viktor, Munkácsy Mihály történelmi alakokat, realista életképeket, népi kultúrát megörökítő festményei, illetve Izsó Miklós hazafias bánatot szimbolizáló szobrai. A kor irodalma a győztes elnyomóknak küldött üzenetként, egyszerre állított emléket a forradalomnak, életben tartva annak eszméit és nyújtott a nemzetnek a jövőbe tekintve reményt. Gondoljunk csak bele, mit jelenthettek az akkori magyarságnak Jókai Mór regényei, Arany János balladái, illetve Madách Imre Ember Tragédiája.
Tisztelt jánossomorjai közönség! Záró gondolataimban kötelességemnek tartom megmutatni, mit üzen az 1848. március 15.-i forradalom és az azt követő események egy mai magyar számára:
Az egység fontosságát. Hiszen a 48-as forradalom eredményeként vált a NÉP a NEMZET részévé!
Az összetartás szükségességét. Nélküle nem tudta volna a magyar nemzet a bukást túlélni, a kiegyezést követő fejlődést megélni!
A hit erejét. Hiszen ha a racionalizmus vezérelte volna a kor vezéregyéniségeit, valószínűleg soha nem történtek volna meg a ma felidézett események. Hányszor lendítette át a magyarságot akkor is és azóta is a nehézségeken, a veszteségeken, a történelem sötét korszakain a HIT. A szabadságba, fejlődésbe, vagy csak egyszerűen az emberségbe, jóságba vetett hite!
A bátorság erejét, mely egyszerre volt erénye a forradalmároknak, kik tudatában voltak eszméjük bukásának lehetőségének és a szabadságharcosoknak, akik az utolsó percig, utolsó csepp vérükig védték, a magyar nemzet szabadságát és a forradalom minden vívmányát.
A küzdelem elkerülhetetlenségét. A reformkor gondolkodói és emblematikus személyiségei tudták, gyökeres változásoknak kell történnie ahhoz, hogy a magyarságnak jövője legyen. A megvalósítás azonban olyan tetteket és küzdelmet jelentett, amely az utókor számára azóta is iránytűül és példaként szolgál.

Végül engedjék meg, hogy minden jelenlévőt Madách Imre következő, véleményem szerint, a mai ünneppel teljesen összecsengő soraival engedjek útjára:
„Mondottam ember: Küzdj és bízva bízzál”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

-hirdetés- -hirdetés-